U17 – Hátrányból felállva győzelem az Alsózsolcai KSC ellen


 


Eger SE – Alsózsolcai KSC 2-1 (0-1)

U17 – Észak III. osztály – 29. forduló

Eger, 2021.05.19.


Az utolsó előtti mérkőzését játszotta U17-es csapatunk. A tálálkozóról megkérdeztük Székely Károly vezetőedzőt és három játékost, Bozó Kornélt, Petz Pétert és a győztes gólt szerző Holló Gergőt.


– Nagyon vártuk ezt a mérkőzést, egész héten felfokozott hangulatúak voltak  az edzések is és megmagyarázhatatlanul érzelem dús mérkőzés volt  a játékosoknak és nekem is! Tudtuk képzett erős felépítésű játékosok ellen kell játszanunk és ennek ellenére győzni szeretnénk! Végig irányítani szeretnénk a játékot sok akciót vezetve sok kapura lövéssel és végig letámadva az ellenfél térfelén. Az elmúlt hetek felállási rendjében (4-1-3-2) játszottunk amire igen fogékony a csapat, most is jól játszottak a gyerekek, hátul rendre jól álltuk a futó versenyt és párharcokat, most sokkal több jó fel passz  ment előre, felzárkóztak a támadásokhoz, középpályán végre ismét felszabadultan rengeteget futva játszottak középpályásaink, akik rendre jó labdákkal játszották meg a támadóinkat és ők is több lövéssel, helyzet kihagyással veszélyeztették az ellenfél kapuját. Külön öröm hogy a védekező középpályás szerepében Kósa Máté, aki fiatalabb, nagyon kiegyensúlyozott jó teljesítmény nyújtott fejjátékával és a párharcok nyerésével. Egy nem kellő figyelem összpontosítás, kommunikáció hány miatt kaptunk gól egy keresztbe beívelt szabadrúgás után, így 0-1 ről kellett felállnunk. Egy szöglet után végre Hammer B. fejesével egyenlítettünk a rengeteg kimaradt helyzet mellett. Elől ismét a két fiatalabb korú játékosunk kezdett Bakondi B. és Kovács Á., akik ügyesen játszották meg a labdákat a ziccereket azonban kihagyták. A második félidőben állt be helyettük, a nem teljesen egészséges Holló G. – Petz P. páros, akik kreativitásuknak, váratlan húzásaiknak gyorsaságuknak köszönhetően állandó veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. A sikeres fordításhoz a győzelemhez kellett hogy a sok nehéz napon túl lévő Balázs M. egy az egyben bravúrosan hárított lábbal. Csodás volt látni a 93. percben, ahogy labdát szereztünk, ahogy Bozó K. erőszakosan párharcot nyerve hosszú pontos labdát rúgott előre pontosan az induló Holló G. lábára aki zseniálisan levéve szenzációs gólt rúgott, amivel meg nyertük a mérkőzést! Az utána következő öröm az elmondhatatlan. Pedig csak egyszerű mérkőzés volt.

Gratulálok az egész csapatnak!

 

Bozó Kornél

U17 játékos

– A meccs legelejétől fogva mi irányítottuk a játékot és sorra dolgoztuk ki a ziccereket amiket szokásunkhoz híven sikerült kihagyni, ezt megbosszulva egy szabadrúgásból hátrányba kerültünk. A kapott gól után kicsit visszaesett a játékunk és a Zsolcának adódtak helyzetei és büntetőt is hibáztak, aminek köszönhetően új lendületett vettünk és csak időkérdése volt, mikor egyenlítünk. A második félidő végére nagyon érződött a csapatokon a kimerültség és hála a pazar védelmi munkánknak sikerült lehozni  kapott gól nélkül a második félidőt. Meccs utolsó utáni pillanatában pedig volt annyi lélekjelenlétünk, hogy egy látványos góllal megfordítsuk a meccset. Én személy szerint csak másodpercekkel később kapcsoltam, hogy Gerinek végre sikerült valamit berúgnia.

 

Petz Péter

U17 játékos

– Rég voltam úgy pályán, hogy éreztem a tüzet, az akaratot, és az egymásért való odaadást. Az ilyen meccsekért éri meg ezt az egészet csinálni, egy ilyen meccs után érzem, hogy megérte a befektetett közös munka. Igaz a győzelemnek a tabella szempontjából nem volt már nagy jelentősége, de ez a győzelem megmutatta a csapat összes tagjának, hogy hogyan kell a pályára lépni, és oda tenni magunkat a másikért és vert helyzetből felállni. Nem ez volt az első amikor ez sikerült, mégis talán az egyik legemlékezetesebb mindannyiunk számára.

 

Holló Gergő

U17 játékos

– A padon kezdtem a mérkőzést, de már onnan láttam a srácokon, hogy jól játszanak, és a hátrány ellenére ez a meccs a mi javunkra is fordítható. Félidőben álltam be, mindenkin láttam a motiváltságot, azt, hogy meg akarjuk nyerni a meccset. Egyenlítő gólunk után ez mégjobban megmutatkozott, ekkor már mind a két csapat hajtott a sikerért, szerencsére mi kerültünk ki belőle győztesként egy utolsó perces góllal. Nagyon jó labdát kaptam Kornéltól, és egy átvétel után belőttem a rövid alsóba. Hihetetlen ünneplés követte ezt, örülök hogy sok helyzet után győztes gólt tudtam szerezni a végén, megérdemeltük a győzelmet!

 


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Alsózsolcai KSC)



 

Vélemény, hozzászólás?