U9-U10 – Edzői értkelés a Titánium Ligáról

U9-es csapatunk a Titánium Ligán

 


U9-U10-es csapatainknak befejeződtek a Titánium Liga küzdelmei, ahola kisebb korosztály a 4., míg a nagyobbak a 6. helyen végeztek. A tornáról Bánka Balázs vezetőedző számol be a honlapunkon.


– Vasárnap befejeződött a Titánium Liga idei sorozata! Hatalmas kihívást jelentett már az, hogy 4 meccset játszanak a gyerekek a hétvégi kánikulában!

A kisebbek, az U9-esek 4. helyen végeztek. Nagyon sajnáltam, hogy nem jött össze az érem, megérdemelték volna a fiúk! Sajnos év közben volt egy-két váratlan botlás, ennek köszönhetően, csak a 4. helyen kerültünk a rájátszásba, és rögtön a korosztály egyik legjobbja, a későbbi győztes, a Kecskemét ellen kellett játszani… Vezettünk, de végül csak megszorítani tudtuk Őket, és kaptunk ki 6-5-re! A bronz meccsen a Debrecen ellen játszottunk, végig jobbak voltunk, gólokkal kellett volna nyerni, de több esetben a szerencse, vagy a remekül védő ellenfél kapusa miatt nem tudtuk lezárni a meccset! És ahogy lenni szokott, a mérkőzés végén egy kontrával 2-2-re mentették az állást! És sajnos büntetőkkel nyertek is a vendégek! Jövőre még többet kell dolgozni, hogy a tornák véghajráit jobban bírjuk!
A nagyobbak az U10-ek, 6. helyen végeztek! Az elődöntő igazából nem a hétvégén úszott el, hanem egy Sajóvölgye elleni meccsen pár fordulóval ezelőtt… De talán igazságos is az eredmény! A DVTK, a Debrecen kiemelkedett a korosztályból, a többiek közel azonos szintet képviseltek! Az ősz remekül sikerült, sajnos nem tudtuk tartani azt a formát! Hiányzóink is voltak hétvégén, de a végére kijött, hogy végig létszám gondokkal küzdöttünk! A játékunk is visszaesett! De itt is vannak értékes játékosaink, vissza kell térni a helyes útra!

 



 

Vélemény, hozzászólás?