U7 – Szezonértékelés edzői szemmel – Fűkő Tibor

 


Az U7-es csapatunk a Covid ellenére is több tornán szerepelt, ahol a gyerekek megmutatták, hogy milyen remek játékra képesek.


Az U7-es korosztály szezonját Fűkő Tibor vezetőedző értékeli honlapunkon:

Az idei szezonban a covid miatt nem tudtunk sok tornára elmenni igy az izgalmak az év végére maradtak.
A mostani év fontos fejleménye az hogy a létszámunk több mint a tuplája lett igy már 25 gyerek tartozik ehez a csapathoz..
Először Sződön jártunk ahol a 3 csapattal indultunk annak érdekében hogy minnél több gyerek megérezze milyen egy ilyen rendezvény hangulata. Az egyik csapat harmadik helyen végzett, a másik pedig nagyott küzdött minden ellenfél ellen….
A harmadik társaság az ennél a csapatnál edző U6-os korosztályú gyerekek toronymagasan hozzák haza az első helyért járó trófeát. Az U6-os kiirásban.
Második állomásunk Gödöllő volt, ahol nagyon erős mezőny és borzasztó meleg várt minket.
A szisztéma ugyan az volt mint egy héttel ez előtt. A csapat az U7-es tornán szerepelt a fiatalabbak pedig az U6-os mezőnyben készültek címvédésre.
Az U7 es csapatain közül az egyik a későbbi győztes MTK elleni negyed döntőben volt kénytelen megtorpanni. A másik pedig megszerezte “története” első sikerét, így számomra mindkét csapat fantasztikusan szerepelt.
Az U6os tornán viszont ismét nem tudták feltartóztatni az egri négyest, így két héten belül elkönyveltek a srácok két győzelmet és mindkét tornán címvédést is.
Harmadik állomásunk Göd volt, ahol semmi nem válltozott a körülményekben 3 csapat és iszonyatos meleg.
Az U7-es torna 2 csapata közül az egyik a csoportban történt körbeverés miatt, 1 kevesebb rúgott góllal maradt le az arany ágról és került az ezüst ágra ahol érvényesitette a papírformát és mindhárom meccsen sikerült győzni.
A másik csapat már sokkal nagyobb ellenállást mutatott az ellenfelek ellen és ma sem maradt győzelem nélkül..
Az U6-os torna “a szokott mederben zajlott”. A gyerekek ezt a tornát is toronymagasan nyerték…
Így 3 hét, 3 győzelem, 2 címvédés.
Torna legjobbja Kovács Dorián lett.
Ide csak annyit fűznék, hogy Gödön a szervezők percekig vitatkoztak, melyik egri gyerek volt a torna legjobbja. Ez is azt jelzi, hogy mennyivel voltak a többiek előtt a mieink.

Köszönjük az értékelést, sok sikert a következő szezonhoz!



Vélemény, hozzászólás?