NB III. – MOL Magyar Kupával folytatódik a szezon, vendégünk a Putnok FC

 


Szombaton a MOL Magyar Kupa 1. fordulójával folytatódik a szezon. Ellenfelünk a Putnok FC csapata lesz a 16.30 órakor a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban megrendezésre kerülő találkozón.


A Putnok FC az előző bajnoki szezonban a 15. helyen végzet, de mivel megmaradt az NB III. csapatainak a létszáma, így megőrizte harmadosztályú tagságát. Az előző szezonban 11 mérkőzésen győztek, 9 döntetlen és 18 vereség mellett. Ellenfelünk még nem játszott a szezonban tétmérkőzést, mivel a z 1. fodulóban elmaradt a Hidasnémeti VSC elleni mérkőzésük.

Csapatunk az első bajnoki fordulót sikeresen vette, mivel sikerült begyűjteni a h3 pontot a Tállya KSE ellen. Labancz Róbert vezetőedző és a csapat így bajnoki győzelemmel a háta mögött várhatja a MOL Magyar Kupa mérkőzést. A csapatban vannak sérültek, de ez nem lehet akadálya, hogy továbbjussunk a következő fordulóba.

Az előző szezonban A Szentmarjay Tibor Városi Stadionban magabiztosan, 5-0-ra győzött a hazai csapat, míg Putnokon 2-2-es döntetlen született. A két csapat a nyári felkészülés folyamán is találkozott, az Andornaktályán lejátszott mérkőzésen a Putnok FC nyert, 2-1 arányban.


A MOL Magyar Kupa mérkőzésről Labancz Róbert vezetőedzőt és új szerzeményünket Zimányi Ádámot kérdeztük honlapunkon:

– Több játékosunk is kisebb- nagyobb sérüléssel bajlódik. Aki játéklehetőséghez jut, biztos vagyok benne bizonyítani fogja azt, hogy nem véletlenül teljes jogú tagja a keretnek. Mivel kupa mérkőzés következik, ezért csak arra kell öszpontosítani, hogy a csapat továbbjusson.

 

– A hétvégi siker jót tett a csapatnak és helyenként voltak biztató jelek a játékban is, ezt szeretnénk átmenteni a szombati kupafordulóra. Biztos lesznek hiányzók, de úgy gondolom, hogy a kupameccsek sajátos hangulata mindenkit magával ragad és győzelemre fog játszani. Szeretnénk ebben a sorozatban is sikeresek lenni és minél tovább részt venni benne. Ugyanúgy készülünk, ahogyan az elmúlt hetekben, megbeszéltük azokat a dolgokat amiken javítani kellene, aztán reméljük, hogy ez már hétvégén is látható lesz. Remélem minél több néző fog kilátogatni és szurkolni a csapatnak!

A mérkőzés játékvezetője: Nagy Norbert

Asszisztensek: Kövér Tamás, László István Sándor



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

A 18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

Jegyárak:

Felnőtt: 700 Ft

Diák, nyugdíjas: 500 Ft

14 év alatt a belépés ingyenes!

A bérlet ára:

7.000 Ft, 

amely érvényes az NB III. Keleti csoport minden hazai bajnoki mérkőzésére.

A belépőjegyeket és bérleteket a mérkőzés napján lehet megvásárolni a helyszínen.

Pénztárnyitás a mérkőzés előtt 1 órával!



 

Vélemény, hozzászólás?