NB III. – Újra hazai pályán, ellenfelünk az SBTC

 


Vasárnap újra hazai pályán játszik csapatunk. A Szentmarjay Tibor Városi Stadionban 17.00 órakor kezdődő mérkőzésen az SBTC csapatát fogadjuk.


Az SBTC az előző bajnokságban a 16. helyen végzett, ami még az első körben még a búcsút jelentette a csapat számára, de mivel 20 csapatos maradt a bajnokság, így mégis maradhattak a harmadosztályban. Az eddigi két mérkőzésen egy vereség a BKV Előre és egy döntetlen a Kisvárda Master Good II. ellen mérlegük.

Csapatunk az eddigi bajnoki fordulókban 50 %-os teljesítményt nyújtott, mivel egy alkalommal győztünk (Tállya KSE) és egyszer vereséget (Sényő-Carnifex FC) szenvedtünk. Sajnos Labancz Róbert vezetőedző több sérültre sem számíthat és Valkay Richárd játékengedélye sem érkezett még meg. A hétközi mérkőzésen az utolsó 10 percben vesztettük el a mérkőzést, amit most lehetősége lesz a csapatnak kijavítani, amennyiben sikerül megszerezni a három pontot.

Az előző szezonban Salgótarjánban és Egerben is sikerül legyőznünk jelenlegi ellenfelünket 2-1 arányban.


A mérkőzésről Labancz Róbert vezetőedzőt és a frissen igazolt kapusunkat Ivicevic Márk Fülöpöt kérdeztük honlapunkon:

– Sok problémával küzködünk. Sérülések tizedelik a csapatot és a támadásainkban sincs elég átütőerő Egy szervezetten védekező Salgótarjánra számítok akik ellen nehéz dolgunk lesz. Türelemre és kitartásra lesz szükség ahhoz, hogy itthon tartsuk a három pontot

 

– Sajnos a hétközi forduló nem a tervek szerint alakult, de szerencsére itt az újabb lehetőség, hogy javítsunk. Bár edzőmérkőzésen kikaptunk ellenük, de abból nem lehet kiindulni, hiszen mindkét csapat a csúcsterhelése alatt találkozott egymással. Sényő ellen a sok egyéni hibát vétettünk, amit kielemzünk és javítunk rajta, a pozitív dolgokat megprobáljuk átmenteni a SBTC ellen és nyerni!

A mérkőzés játékvezetője: Újhelyi Tamás

Asszisztensek: Balla Levente, Elek Balázs


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella


Azok a szurkolók sem maradnak le semmiről, akik nem tudnak kilátogatni a mérkőzésre, mert a tervek szerint lesz élő közvetítés, melyről a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket!



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

A 18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

Jegyárak:

Felnőtt: 700 Ft

Diák, nyugdíjas: 500 Ft

14 év alatt a belépés ingyenes!

A bérlet ára:

7.000 Ft, 

amely érvényes az NB III. Keleti csoport minden hazai bajnoki mérkőzésére.

A belépőjegyeket és bérleteket a mérkőzés napján lehet megvásárolni a helyszínen.

Pénztárnyitás a mérkőzés előtt 1 órával!



 

Vélemény, hozzászólás?