Megyei I. o. – Az újonc Domoszló SK vendégei leszünk

 


Szombaton a 2. fordulóval folytatódik a bajnokság. Ezúttal az újonc Domoszló SK vendégei leszünk a 17.00 órakor kezdődő mérkőzésen.


A Domoszló SK az előző szezonban magabiztosan, 13 pontos előnnyel nyerte meg a megyei II. o. bajnokságot. A mérkőzéseken 22 alkalommal győztek, 2 döntetlen és 2 vereség mellett. A csapathoz fűződik a legtöbb (92) és a legkevesebb (18) kapott gól a bajnokságban. Az első fordulóban a tavalyi bajnok Lőrinci VSC vendégei voltak, ahol 3-1 arányú vereséget szenvedtek.

Csapatunknak jól indult a nyitó forduló, hiszen már a 7. percben vezetést szereztünk, amit a félidőig sikerült is megőrizni, igaz csak a II. félidő elejéig, amikor kiegyenlített a vendég csapat. Aztán emberhátrányba kerültünk, de így is meszereztük újra a vezetést. Azután jött az utolsó 6 perc, ahol sajnos 3 gólt kaptunk. Így mi is vereséggel nyitottuk a szezont. A Domoszló SK elleni mérkőzésünkön nem lehet más a célunk, mint az újonc otthonában meszerezni a 3 pontot.

Az előző szezonban az osztálykülönbség miatt nem találkozott a két csapat.


– Ha sok gondja van egy csapatnak, akkor azt szokták mondami, hogy ezer sebből vérzik. Nos, én örülnék, ha csak annyiból véreznénk most. Sajnos az első fordulóban egy ikszes meccsen hiába rúgtunk két kapufát, alakítottunk ki ziccereket plusz nem adtak meg két gólunkat, az utolsó percekben agyon vertük magunkat. Remélem, hogy sikerül valamelyest javitanunk szombaton.

A mérkőzés játékvezetője: Lucián János

Asszisztensek: Hovanecz Máté László, Gergely Márton


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella



*



Vélemény, hozzászólás?