Női felnőtt – Első NB II-es mérkőzésünk következik

 


Szombaton első NB II-es mérkőzésére készül a női felnőtt csapatunk, ahol 14.00 órától az NB I-ből kiesett KÉSZ-St. Mihály FC csapatát fogadják a Felsővárosi Sporttelepen.


– A kupa mérkőzés után, az első bajnoki következik. Mondhatnánk, hogy teher alatt nő a pálma, de az NB I-ből mindössze osztályozóval búcsúzó szegedi csapat ellen kezdeni nem lesz egyszerű. A lányok mindent megfognak tenni, hogy megnehezítsék nagy nevű ellenfelünk dolgát, de a szoros eredmény is bravúr lenne a javából.

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.



Vélemény, hozzászólás?