Női felnőtt – Új igazolásunk: Malinovszky Cintia

 


Véglegessé vált női NB II-es csapatunk téli harmadik igazolása is! Nem akármilyen sikernek könyvelhetjük el, hiszen egy külföldről hazatérő spílert sikerült Egerbe csábítani! A 24 esztendős Malinovszky Cintia a német TSG Neu-Isenburg csapatától tér haza. Külföldi karrierje előtt az MTK és a Budapest Honvéd színeiben is pályára lépett. A játékos pályafutásának fontos momentuma volt, hogy az Austria Wien és az Eintracht Frankfurt csapataiban is szerepelhetett!


Honlapunkon Vitányi László vezetőedzőt kérdeztük az új igazolásunkról és a női csapatról!

– Azt gondolom, hogy az egy óriási elismerés, ha egy ilyen kaliberű játékos, mint Cinti minket választ, ezt pozitív megítélésnek és megelőlegezett bizalomnak vesszük a részéről a klub irányába. A három érkezővel, valamint a csapatot eddig erősítő játékosokkal úgy érzem, hogy nagyobb játékerőt fogunk tudni képviselni, de ettől függetlenül még szeretnénk igazolni. Meg kell említenem, hogy amiatt nagyon szomorú vagyok, hogy azok a lányok, akik Eger környékén fociznak egész egyszerűen nem rúgják be nálunk az ajtót és nem akarnak erős bajnokságban, jó körülmények között játszani. Van nagyon pozitív kivétel is, de ez a tendencia elkeserít picit. A klub a tenyerén hordozza a lányokat és mégis könyörögni kell, hogy valaki egyáltalán meggondolja azt, hogy nálunk focizzon. Sajnos olyan is van, hogy a klubja nem engedett be valakit hozzánk, ami teljesen elfogadhatatlan. A klub törekvései alapján – meglátásom szerint -, minden focizni akaró lánynak itt kellene kopogtatnia. Már a nyártól olyan magyar szinten elismert labdarúgók igazoltak hozzánk, mint Szivósné Bozsó Renáta, Nagy Barbara, vagy a futsal válogatott Kovács Alíz, most pedig még további erősítéseket eszközöltünk, ráadásul a felnőtt kerethez tartozó lányok között is van egy-két óriási tehetség és még akkor arról nem is beszéltem, hogy utánpótlás csapataink immáron több éve a bajnoki címért harcolnak az országos bajnokságokban – bízunk benne, hogy ezek a tények nemcsak a távolabbi játékosok fantáziáját és érdeklődését keltik fel, hanem a közvetlen környezetünkben sportolókét vagy az Egerben tanulókét is!

Sok sikert Cinti, üdvözlünk Egerben!



 

Vélemény, hozzászólás?