NB III. – Új igazolásunk: Medveczki Máté

 


Új szerzeményeink közül ezúttal az UTE-ból érkező Medveczki Mátéval ismerkedhetünk meg.


Hogyan kerültél kapcsolatba az Eger SE-vel, miért ezt a csapatot választottad?

  • Egerbe egy újpesti edzőn keresztül kerülte, mondtak, hogy megszeretnének nézni egy pár napos próbajátékon. Az edzések jól sikerültek, a meccs pedig kifejezetten jól, így a következő hétre is visszahívtak és jelezték, hogy le szeretnének igazolni. A próbajátékom alatt észre lehetett venni, hogy itt profizmusra törekednek. A stáb és a csapat is nagyon szimpatikus lett, az edzések minősége kiváló és ezért tettem le Eger mellett a voksom.

Kérlek mutasd be eddigi labdarúgó pályafutásodat?

  • Gyöngyösön kezdtem el focizni 3 és fél évesen. Ott voltam 13 eves koromig, amikor felkerültem Újpestre, és ott töltöttem el 6 es fél évet. Ez mellett párhuzamosan 10 éves korom óta futsalozok, és 16 évesen megvolt az első felnőtt NB II-es meccsem is. Az előző szezonba NB II. Nyugati csoportjában sikerült elérni a második helyet, ebben az évbe viszont már az első helyre pályázunk és elszeretnénk érni a feljutást. Ezek mellett még 12 éves korom óta strandfocizok is. 15 éves korom óta a felnőttben, ahol már sikerült elérni egy Magyar Kupa győzelmet. A Szuper Kupa döntőben sajnos nem sikerült elérni a győzelmet, de legalább megtudtam rúgni életem gólját ballal.

Milyenek a tapasztalataid az eddig itt töltött időről, hogy érzed magad a csapatban?

  • Nagyon szimpatikus volt a csapat már az első pillanattól kezdve. Az edzések minőségiek, mindenki gyorsan befogadott és segítőkész volt, és itt tényleg látszik, hogy profizmus van.

Mit vársz a csapattól a szezon végére?

  • A csapattal sokkal jobb eredményeket próbalunk majd elérni. Minden meccsnek úgy fogunk nekimenni, hogy a meccs végén három ponttal a zsebünkben távozhassunk.

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk az EGER SE csapatában!


MLSZ játékos adatlap (Medveczki Máté)


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



Vélemény, hozzászólás?