U15 – Értékes győzelem, vezéráldozattal

 


BVSC-Zugló – Eger SE 3-4 (2-1)

U15 – MLSZ Regionális kiemelt – Kelet – 15. forduló

Budapest, 2022.03.12.


– Egy igazi hatpontos mérkőzés volt, hiszen három ponttal előztek meg minket a forduló előtt a hazaiak. Győzelem esetén befoghatjuk őket, míg vereség esetén le is szakadhatunk a középmezőnytől. A gyerekek arcán látni lehetett az akaratot és az elszántságot, hogy ma mindenképpen győzni szeretnének. Egy kisméretű pályán játszottunk, amire felhívtuk a gyerekek figyelmét, hogy próbáljanak meg kevés érintésszámmal játszani, illetve ügyeljenek az oldalváltásokra is. A mérkőzés első perceiben azonban egy helyezkedési hibánkat kihasználták a hazaiak és megszerezték a vezetést. A korai kapott gól után nem estünk össze, hisz a 11. percben már egalizáltuk az eredményt. Igaz ennek a gólnak nem tudtunk örülni, hiszen a gólszerzőnk Koczka Krisztofer megsérült a kapussal való ütközés után és az elsődleges orvosi jelentések szerint bokaszalag sérülés miatt 4-6 hétig nem állhat a csapat rendelkezésére. Az első félidő nagy részében mi birtokoltuk többet a labdát, helyzeteket is alakítottunk ki, azonban egy újabb helyezkedési hibánkat kihasználva a hazaiak ismét megszerezték a vezetést, így a második játékrészre egy gólos hátránnyal fordultunk. A szünetben szerkezetet váltottunk és a 4-4-2 -es felállás meghozta a sikert számunkra, míg az első félidőben az átmeneteknél később reagáltuk le a passzsávokat így ki tudta hozni a hazai csapat a labdát, viszont a második játékrészben szuper volt, ezáltal nagy nyomást tudtunk helyezni a hazaiakra és már a kapujuk előterében, többször sikerült is labdát szerezni. A második gólunkat is így szereztük, hogy egy labdakihozatalba belehibáztak és a bedobás után László Soma remek egyéni alakítását egy pimasz átemelős góllal fejelte meg. A gól után éreztük, hogy ezt a mérkőzést meg lehet nyerni, hiszen nagy nyomás alatt voltak a hazaiak és csak a szórványos kontráikkal próbáltak veszélyt jelenteni a kapunkra. Azonban a nagy akarásnak nyögés lett a vége, hiszen egy mélységi indítást követően helyezkedési hibánkat kihasználva ismét előnybe kerültek a hazaiak. A gól utáni cseréink azonban döntően befolyásolták a mérkőzés alakulását, hiszen előbb Csupka Levente szép szóló után hozta kihagyhatatlan helyzetbe Hegyi Zalánt, aki előbb egalizálta a mérkőzést, majd két perccel később egy átlövés után Vitkó Levente passzolta a kipattanót az üres kapuba. A gyerekek mindent megtettek ma a sikerért, amit meg is érdemelnek. Mondtuk nekik, hogy egy csapat nem tizenegy emberből áll, hanem azokból, akik edzésre járnak, mind a 21-en!! Mutatja a gyerekek hozzáállását, hogy az U16-os korosztályban is több játékosunk játszott (Vendel Zsombor, Gyenes Marcell – 1 gólt szerzett) délelőtt Makláron, de a délutáni mérkőzésen már Budapesten szurkoltak a többieknek. A hibákat ki kell javítani a következő hazai mérkőzésig, Krisztofernek pedig gyors felépülést kívánunk.

A vezetőedzőn kívül a győztes gólunk szerzője, Vitkó Levente is értékeli a mérkőzést.


VITKÓ LEVENTE

– Tavaly nyáron érkeztem a csapathoz a Sajóvölgye focisulitól. A 2021/2022 szezonra a felkészülést már itt Egerben kezdhettem, így volt időm megismerkedni és összebarátkozni a csapattársaimmal. Az őszi fordulókban sajnos nem tudtam a csapat segítségére lenni, mivel az átigazolás során probléma merült fel de az edzések során és a különböző tornákon sikerült megtalálni a helyemet a csapatban. Azt már az elején észrevettem, hogy edzőink már az edzések alkalmával is maximális odafigyelést és teljesítményt követelnek, aminek az egész csapat igyekszik megfelelni. A tavaszi fordulókra az egyéni felkészülés és a közös edzések alkalmával csapattársaimmal próbáltunk a legjobb formába lendülni amihez minden segítséget megkaptunk. A csapat teljesítménye szerintem elég hullámzó az edzések alkalmával amit nagyobb odafigyeléssel és önfegyelemmel lehetne javítani. A tavaszi mérkőzések során csereként már én is játszhattam a csapatban és úgy gondolom, hogy a csapattársaim jó teljesítményén kívül az én játékom is hozzá segítette a csapatot a győzelmekhez. Az első meccsen szerintem a csapat végig jó formában játszott, igazi csapatként segítettük egymást, én a második félidő közepén álltam be és úgy érzem, hogy gyorsan sikerült felvenni a meccs ritmusát és beilleszkedni a játékba. A második meccsen vendégségbe mentünk a BVSC-hez. A csapat ismét jól játszott bár voltak rosszabb pillanatai a játékunknak de összefogtunk, segítjük egymást, igazi csapatként játszottunk és sikerült kiharcolni a győzelmet! Ezen a mérkőzésen sikerült megszerezni a bajnokságban az első gólomat egri színekben, aminek nagyon örültem és a fiúktól is sok dicséretet és gratulációt kaptam! Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban sokat fejlődött a csapat és ez a teljesítményünkön is látszik igyekszünk alkalmazni a tanult taktikai elemeket és próbáljuk a labdát mindig jól megjátszani, de ezek után is az edzéseket még nagyobb fegyelemmel és odafigyeléssel kell végeznünk! Hajrá EGER SE!

Mérkőzés jegyzőkönyv (BVSC-Zugló-Eger SE)


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?