U14 – Vereség a DEAC otthonában

 


DEAC – Eger SE 3-0 (1-0)

U14 – Országos Alap Csoport – Kelet – 16. forduló

Debrecen, 2022.03.20.


– Az első félidőben úgy gondolom megfelelő partnerei voltunk a hazai csapatnak. Sajnos egy elkerülhető gólt kaptunk a félidő végén, amit úgy gondolom, csak magunknak köszönhetünk, hogy nem koncentrálunk eléggé a rögzített szituációkban. A második félidőben változtatnunk kellett a játékunkon, támadtunk teljes erőbedobással, hogy pontot tudjunk szerezni Debrecenben, sajnos ez balul sült el, mert egy kontra után ismét gólt kaptunk, ami szintén elkerülhető lett volna, hiszen mi jöttünk szöglettel, ilyenkor a pálya középső harmadában taktikai szabálytalanságot kell elkövetünk, hogy a kontra ne valósuljon meg. Ezt követően már mindent egy lapra feltéve támadtunk, de nem sikerült a gól szerzés. Az első félidei játékra lehet alapozni, ahol egységesek voltunk és szervezettek. A mérkőzés 60. percéig nem volt panaszom a csapatra, küzdöttek és hajtottak, de a második gól után az akarat és az elszántság teljesen megszűnt, ezt orvosolnunk kell, hiszen a mérkőzés 80 percig tart. Voltak kiemelkedő teljesítmények a mérkőzésen, de 5 ember nem tud mérkőzést nyerni, avagy pontot rabolni egy esélyesebb csapat ellen. Jövő héten a Nyíregyházát fogadjuk és próbálunk minél jobb eredményt elérni. Gratulálok a hazai csapatnak és sok sikert kívánok nekik! Hajrá EGER! Dolgozunk tovább…

Jók: István Márk, Demeter Buda, Bocz Milán


Mérkőzés jegyzőkönyv (DEAC-Eger SE)


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?