U19 – Gólnélküli döntetlent játszottunk Jászberényben

 


Jászberényi FC – Eger SE 0-0 (0-0)

U19 – MLSZ Regionális – 19. forduló

Jászberény, 2022.04.03.


– Majdnem ítélet időben játszottunk, mert reggel még jég borította a pályát, de szerencsére az eső leoldotta a jeget és az idő megenyhült, így szinte ideális időben játszottunk a műfüves pályán. Ismét lényegesen idősebb fizikálisan erősebb csapat ellen kellett játszani, akikhez a felnőttben is visszajátszó játékosok is csatlakoztak és az ellenfelünk nagyon motiváltak nagy energiákat mozgósítottak hogy győzzenek! Most is sok hiányzó volt keretünkben Bozó K., Rácz D., Barczi A., Révész G., Mészáros H., Zay D. De most is megmaradt a mentalitásunk, tudtunk egymásért küzdeni, a másik helyett futni, más hibáját javítani és kontrákra épülő, ill. a labdaszerzésből való gyors támadás befejezésekre épült taktikánk, de a kapussal szembeni ziccerek kimaradtak. Az ellenfelünknek csak távoli lövésekből és szabadrúgásokból volt esélyük kapura lőni, 4-4-1-1 védekezésünk jól működött, szögleteket jól hárítottuk, nem tudtak leindítani minket. Ha egészséges lesz mindenki, akkor támadásaink is sikeresebbek lesznek, több erőnk lesz felérni a támadásokhoz.

A kapuban Szabadkai Á. jól védett ,fogta a labdákat!, nem öklözte, jól jött ki a beadásokra, de a kirúgások most is pontatlanok voltak!! Török J. rendkívül keményen határozottan védekezett jól ütközött, fejjel most is jó volt, sok megelőző szerelés mellett jól szűkítette a területet, labdáit most több sikerrel játszotta meg. Hammer B. jól irányította a védelmet jól keresztezett, nem voltak sorozatos hibái. Párharcot nem vesztett, fej játéka védekezésnél meghatározó volt.  Vendel M.  ma  is belső védőként szerepelt ismét , ma élképesztő átadási hibákat vétett  a védelem vonalaiban, melyet a társak önfeláldozóan javítottak, de szenzációsan szerelt most is verseny futásokban. Kósa M. lemásolta a múlt heti teljesítményét, a párharcokat megnyerte fejjel nem lehetett meg verni ez nagy értéke volt a csapatunknak védekezésben labdái többségében jó helyre mentek, de a támadásokat nem tudta támogatni, bátrabban kell játszania előre labdával és labda nélül is. Leffler M. rengeteg futot, szürte az akciókat, sokszor jól kérte el a labdát és próbálta előre játszani, de ebbben most is sokat hibázott. A második félidőben a nemrégen gyógyult térdére esett, de fájdalmát legyőzve küzdötte végig a meccset. Terjék D. most is a mezőny legtöbbet futó játékosa volt, gyors volt futásban, nehezen tudták szerelni,  labdával kicsit kapkodó, ezért most többet hibázott, voltak kapura lövései, és jó labdái a támadó társai felé. Igazi motorja volt a csapatnak. Rab K. ismét a csapatot nézte alázatos volt a többiekkel!! Előre voltak igéretes megmozdulásai jó beindulásai, de most nem tudták őt időben jó labdákkal kiszolgálni pedig, ha pontos labdát kapott volna talán eredményes tudott volna lenni, mert a középpályán meg tudta verni őket. Kovács Á. most egy mérsékeltebb teljesítmény nyújtott, megelőzték, elsodorták, igaz jóval erősebb ellenfél jutott neki, de próbálkozott akart. Petz P. most is gyors volt, de kevesebbszer tudtuk megjátszani az ő üres területeit, párharcait kevesebbszer tudta előre játszva csellel megnyerni de most is ő hagyta ki a meccs ziccerét, amely már őt is zavarta.  Bakondi B. ügyes bátor előre játékkal cselekkel szállt be a mérkőzésbe, végre a Covid után most már kezd vissza jönni az ereje, párharcokat nyer meg elől, így  támadó harmadban maradunk szabadrúgásokhoz jutunk és levegőhöz.! Gratulálok srácok felnőtt játék hozzáállás volt, örömet okoztatok és a korrekt játékvezetők is gratuláltak játékotokhoz!


Mérkőzés jegyzőkönyv (Jászberényi FC-Eger SE)


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?