U19 – Vereség a dobogós Gödöllői SK csapatától

 


Eger SE – Gödöllői SK 1-5 (1-1)

U19 – MLSZ Regionális – 20. forduló

Eger, 2022.04.09.


– Szeles hideg, a mérkőzés alatt szinte végig szakadó esőben játszott a nagyon fiatal csapatunk, ma 6 fő 2005-ös gyerekünk volt végig a pályán a 2003-s ifi mezőnyben, az igen csak képzett technikai és fizikális fölénybe lévő Gödöllő ellen. Szerettük volna veretlenségünket megtartani, de a héten is sok program, sérülés hátráltatta a heti edzéseinket, és persze nem mindenkinek volt fontos, hogy sportszerűen készüljön a meccsre. Próbáltunk pressingelni az ellenfél 16-osánál, védekezésünket feltoltuk a félpálya vonalára, ami a mérkőzés elején sikerült egy ilyen labdából szerzett Kovács Ábel tanítani való szép gólt, mellyel 1:0-ra vezettünk az első félidő 45. percéig. Azonban nehezen alkalmazkodtunk az esős vizes csúszós gyors pályához, sok technikai hibát vétettünt, ezért lassan, de középpályásaink elfáradtak, védekezésünket nem tudtuk feltolni a felező vonalig, csak idő kérdése volt mikor hibázunk és kapunk gólt, gólokat. A támadásvezetéseink az utolsó passzoknál elhaltak. Kijött a rutin a testi erő a vendégcsapat javára.  Próbáltunk hajtani kűzdeni de el kell ismerni hogy bár egy véletlen öngóllal egyenlítettek, de teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. A kapuban Szabadkai Á. most is jól védett, jól jött ki a beadásokra, de a kirúgásai most az eddigieknél is pontatlanabbak voltak, ami döntően hozzá járult, hogy sok labdát vesztettünk, a párharcokban fölöslegesen elfáradtunk. Török J. rendkívül keményen határozottan védekezett, talán a legerősebb legtechnikásabb ellenfele ellen, jól ütközött most is,  ő segíteni próbálta  a támadásainkat is, de náhány egyszerű labdát elkapkodott és eladott. Mészáros H.–t zavarta talán legjobban a nedves gyors pálya a labdaátvételeknél és passzoknál és ütközéseit sem nyerte meg, mint az elmúlt meccseken, igaz ebben zavarta komoly váll sérülése. Hammer B. próbálta irányította a védelmet, de sokszor tévesen, de egyébként jól keresztezett, nem voltak sorozatos hibái, de azért sokszor bizonytalan tanácstalan a labda kihozataloknál. Vendel M.  ma  szélsőt kellet volna játszania, finoman szólva, becsapva éreztük magunkat. Kósa M. a párharcokat rendre megnyerte idősebb ellenfele ellen, fejjel nem lehetett megverni a mezőnyben, ez nagy értéke volt a csapatunknak. Előre játékban a nagyszerű megoldások és a egyszerű hibák váltogatták egymást.. Leffler M. taktikailag fegyelmezett, a csapat érdekeit szem előtt tartva próbált játszani , de a csapat és saját maga által is eladott sok labda miatt rengeteget kellett párharcokat vívnia, ami a mérkőzés utolsó negyedére felemésztette energiáit, nem tudott kellőképpen a középpályán szürni, nem tudott időben ütközni. Laki B. hasonló feladatkörben, hasonlóan sokat volt ”úton”, ráadásul neki több hónapos kihagyás után kell utól érnie magát, fel kell gyorsulnia. Terjék D. most is rengeteget futva, ütközve, párharcokat nem kerülve játszott, de a csúszó pályán sok labdakezelési hibát vétett, ez zavarta, idegesítette saját magát is ezért sokszor elkapkodott ígéretes akciókat és a pontrúgásai sem sikerültek úgy, ahogy máskor szokott. Kovács Á.  a mérkőzés elején szerzett gólja feldobta, sokat futva ügyesen helyezkedve próbált játszani, de a nagyobb, erősebb ellenfelei egy idő után felőrölték energiáit és akaratát is, de szorgalmasan fegyelmezetten segített be a védekezésben. Bakondi B. most nem találta helyét a csapatban, nem mozgott időben a megbeszélt pozíciókba, nem indul be az üres területekre, látszott rajta nagyon, hogy még nincs teljesen rendben, de akaratával nincs baj. Petz P.  sérülten vállalt egy 15 percet, most nem volt lehetősége gólszerzésre. Zay D. próbálta többször csellel tisztára játszania magát, de a pontos labdatovábbítások most nem sikerültek, védekezésben próbált segíteni. A következő hetekben jobbára jó csapatokkal fogunk  játszani akikkel csak akkor tudunk versenyre kelni, ha mindenki próbál egy kicsit a focira is koncentrálni,  mert a siker együttes örömeit mindig jó át élni !

Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Gödöllői SK)


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?