U19 – Vereség az utolsó hazai mérkőzésen

 


Eger SE – Mezőkövesd Zsóry FC 0-3 (0-1)

U19 – MLSZ Regionális – 25. forduló

Mezőkövesd, 2022.05.14.


– Végre voltunk a mérkőzésre, többen, pihentebben, egészségesen 14-en, ami mostanában az eü., ill. érettségik miatt nem volt meg. Tudtuk hogy a Mezőkövesd kis játékokból szervezett akciókkal fog játszani, ezért mi szervezett, fegyelmezett védekezésből, labdaszerzés utáni gyors támadásvezetéseket kontrákat szerettünk volna végig vinni. Az első félidőben a sebesség hiányzott ezekből kontráinkból, ezért nem sikerültek, a második félidőben sokat javult támadó játékunk sok helyzetet kontrát játszottunk meg, de a befejezésnél a koncentráció a pontosság és a figyelem hiányzott. Középpályán jól védekeztünk azonban az ellenfél hosszú üres területekre bejátszott labdáit nem tudtuk lekeresztezni, pedig erről beszéltünk meccs előtt, valamint hiába beszéltük meg a szöglet szabadrúgásnál kinek kell menni emberrel, ki az emberfogó, ki a területvédő, mégis ebből kaptunk gólt, ill. egymásra vártunk nem ugrottunk fel fejelni csak néztük a fejelő támadókat.

A kapuban Szabadkai Á. sok jó védése mellett voltak bizonytalan megmozdulásai és hát a kirúgások most is rendkívül pontatlanok voltak. A védelemben a labdakihozatalok labdatartások bátrak, jók voltak, de a végső felpasszok lassúak, sokszor pontatlanok voltak, viszont szélen segítették a támadás vezetéseinket jól zárkóztak fel beadásaik is sikeresek voltak. A védekező középpályásaink közül ismét Laki B. volt aki kemény ütközetek után és összjátékból is tudta segíteni játékunkat, míg Leffler M. a terület védekezésben nagyon elfáradt, ezért adhatott el sok megszerzett labdát. A támadó középpályásaink az első félidőben nem találták a játék ritmusát, a védekezés sok energiát elvett a támadó játék felépítéséből, rendre rossz döntéseket hoztak – csel v. passz -ezért nem tudták időben jól megjátszani az elől lévő Bakondi B.–t ezért a támadásaink nem vezettek eredményre. A második félidőben Kovács Á. beállása után és Petz P. becserélése után ugrásszerűen javultak támadásaink, kontráink, egyenlíthettünk volna még 2 gólos hátránynál is, de ehhez a kellő koncentráltság, figyelem és  jó döntések a 16-oson belül (-lövés,csel,ziccer passz) hiányoztak. Kár a figyelmetlenség taktikai fegyelmezetlenség miatti bekapott gólokért, mert ezeket elkerülve sokkal jobb eredmény is születhetett volna.


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Mezőkövesd Zsóry FC)


Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!



 

Vélemény, hozzászólás?