Szekeres Adrián: Szerdán szeretnénk javítani.

Nem indult jól az NB III-as labdarúgó-bajnokság 2022/23-as szezonja az Eger SE számára. Július 30-án az első fordulóban a Kisvárda második gárdájának vendégei voltak. Már a mérkőzést megelőző másfél óra is kaotikusra sikeredett, végül a két csapat a stadionban játszotta le a találkozót, majd fél óra késéssel. A mérkőzés 4-0-s hazai győzelemmel zárult. A következő fordulóban megyei rangadó következik. Az Eger a Hatvan együttesét fogadja augusztus 3-án, szerdán.

Szekeres Adrián értékelése: Nyilván most nem vagyunk boldogok, mindenki csalódott az eredmény miatt. Azt gondolom, hogy örülhetünk, hogy bent játszottunk egy jó minőségű pályán. A mérkőzés előtt azért a hazai csapattól még is csak több tiszteletet vártunk volna, nálam ez már súrolta a Fair Play határát. Ettől függetlenül ez nem mentség az eredményünkre. Adtunk két könnyű gólt az ellenfélnek. Nyilván így a mérkőzés után értékelve pontos adataim nincsennek, de legalább mi is annyiszor eljutottunk az ellenfél tizenhatosán belülre, mint ők ellenünk. Ők ezeket könyörtelenül kihasználtak, mi nem tudtuk. Jelenleg ugyan abban a cipőben vagyunk, hogy a végjátékunk pontatlan, ezeken sürgősen javítani kell. Formálódik a csapat a következő szerdai mérkőzésen már több játékos is visszatérhet a keretünkbe, vagy akár a kezdőcsapatban is. Hamar itt van a következő találkozó szerdán szeretnénk javítani.

 

 

                                     Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

 

 

Vélemény, hozzászólás?