U14: DEAC – Eger SE 1-2

Az elmúlt hétvégén Debrecenben vendégeskedett felkészülési mérkőzésen az Eger SE U14-es gárdája. A találkozót 2-1-re a vendégegyüttes nyerte.

Sóskúti Balázs edző értékelése: A mérkőzés kiegyensúlyozott játékot hozott mind a két félidőben. Mind a hazai csapat és a vendég gárda jó meccset játszott egymással minden tekintetben. Megbecsülték a labdát, szép akciókat alakítottak ki, férfias párharcok voltak és igen tetszetős kombinatív / labdát megbecsülve futballoztak. A csapatunk teljes mértékben betartotta azokat a taktikai utasításokat, amiket kértem tőlük a mérkőzés kezdete előtt. Legfőbb feladatuk volt, hogy a labdakihozatalokat 80%-ban jól teljesítsék. Ez sikerült is. Kiválóan oldották meg a 3-4 fős kis játékokat, sokszor kisegítették egymást a labda nélküli mozgásukkal. A befejezésekkel még nem tudunk jól sáfárkodni, de majd ezen is hétről-hétre javítunk. Panasz nem lehet a fiúkra. Nagyon jól dolgoztak ebben a tikkasztó melegben. Külön kiemelendő, hogy az U13-ból nálunk játszó fiatalok kiválóan teljesítettek és mindent “IS” jól elvégeztek a pályán, amit kértem tőlük.

Gratulálok mindkét csapatnak, mert nagyon jó és tanulságos mérkőzést játszottak egymással. Sok sikert a DEAC csapatának.

Dolgozunk tovább ezen az úton. Hajrá EGER!!!

Gólszerző: Bányi András, Gyönki István Jók: Az egész csapat , illetve a mérkőzés legjobbja Bocz Botond.

 

                                  Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?