NB III.: A kis Loki otthonában elmaradt a bravúr

Augusztus 21-én vasárnap folytatta az NB III-as bajnokságot az Eger SE. A hétközi hazai füzesgyarmati mérkőzés után a DVSC második együtteséhez utaztak a fiúk. A Keleti-csoport 5. fordulójában a 4. percben érkezett az első találat az egriek kapujába, majd újra a hazai gárda volt eredményes. 2-0-ás DVSC II. vezetéssel fordultak a csapatok. A második játékrészben is gyorsan érkezett a házigazdák találata, majd a 60. percben Jónyer szerzett gólt az Egernek. Végül a mérkőzés 73. percében újra a Debrecen zárta sikerrel egy szögletét. Így 4-1-re kapott ki az Eger SE. A bajnokság következő találkozóján a Vasas második csapata érkezik a Szentmarjay Tibor Városi Stadionba augusztus 31-én, szerdán. Előtte azonban a DEAC gárdájával augusztus 27-én, szombaton egy Magyar Kupa mérkőzést játszanak az egriek idegenben.

Szekeres Adrián vezetőedző értékelése: Sajnos a mai mérkőzésen a hozzáállásunk nem volt olyan, mint az előző két bajnokin. A küzdő szellem, ami az előző két meccsen jellemzett minket az ma nem volt meg. Szinte az összes párharcot elvesztettük, külön dühítő az, hogy a kapott 4 gólból három pontrúgás után esett, ami igazából csak koncentráció. A háromból egy, direkt fejes volt, a másik kettő pedig egy kipattanó labda volt, amire nem észleltünk kellőképpen. Ez a pontatlanság, a dekoncentráltság sajnos a támadásépítéseinknél is megmutatkozott, ezért nem is tudunk ma jobb eredményt elérni. Mint ahogy a két győztes meccsen is kellettek hozzá nagyon jó egyéni teljesítmények, sajnos a vereségnél is meglátszik az, hogy többen átlag alatti teljesítményt nyújtottak, ezt nem bírja el a csapatunk. A játékosoknak hozni kell egy stabil kiegyensúlyozott formát a mérkőzéseken, akkor tudunk csak eredményesek lenni

Gól: Horváth Z. (4.), Rácz (39.), Bökönyi (53.), Tordai (73.), ill. Jónyer (60.).

DVSC II.: Erdélyi – Takács B., Tordai,  Szabó K. – Bökönyi (Sustyák, 68.), Horváth Z. (Zahuczky, 84.), Farkas T., Major, Fábián – Rácz (Batai, 76.), Kundrák (Karakas, 46.). Megbízott edző: Erdélyi Miklós.
Eger SE: Szalay – Burger (Bánik, 74.), Papp K., Juhász G. – Dobler (Rébék, 74.), Jónyer (Berki, 74.), Hegedűs D., Kovács D. Hadnagy – Nagy G. (Kispál, 34.), Simon A. Vezetőedző: Szekeres Adrián.

 

                                     Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


 

Vélemény, hozzászólás?