U15: Eger SE – Újpest 0-3 (0-2)

Sipos Lajos vezetőedző értékelése: Sajnos az első forduló óta mit sem változott a helyzet, a mérkőzésre a keretünk nem bővült, sőt. Az összeállítással nem kellett bíbelődni, aki bejött az öltözőbe az az Újpest elleni kezdő tizenegybe került. Sejtettük, hogy nem lesz sétagalopp és így is lett. Az első játékrészben minden energiánkat a védekezés kötötte le, sokáig jól állták a sarat a fiúk, de a megszerzett labdával nem tudtunk mit kezdeni. Fizikálisan és a játékkészség terén sokkal jobb volt a vendégcsapat minden kezdeményezésünket csirába fojtotta.

A védelmünkre állandó nyomás hárult, így egy kihagyásunkból büntetőt kapott az Újpest, melyből egy gólos hátrányba kerültünk, majd a szünet előtt újabb találatot kaptunk egy oldalról beadott szabadrúgásból.

A 2. játékrész ugyanolyan forgatókönyv szerint történt mint az első, de ebben csak egy gólt született amit nem mi rúgtunk. Összességében egy tematikus mérkőzés volt, ahol mi a védekezést az ellenfél pedig a támadás felépítést és befejezést gyakorolta. A csapat tisztességgel helyt állt és el is fáradt rendesen.
Feltétlenül meg kell említeni újból Racsek Zoli nagyszerű kapus teljesítményét, valamint Neufeld Tomi energikus, és szinte hiba nélküli védő munkáját.

                                 Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?