Megérdemelt győzelem az U16-os gárdánál

Gyetván Krisztián edző értékelése: Az elmúlt hétvégén, Budapesten játszottuk le soros bajnoki mérkőzésünket a KISE ellen. Egy jó találkozóra lehetett számítani, hiszen az ellenfélnél több olyan játékos is van, akik megfordultak hazai elitakadémiákon. A mérkőzés pikantériáját adta továbbá, hogy a hazaiak hálóját egy korábban a korosztályhoz tartozó egri fiú védte. A mérkőzésbe elég nagy elánnal vetette bele magát mindkét együttes, a remek állapotban lévő füves talajú pályán. A játéktérre már a mérkőzés előtti megbeszélésen felhívtuk a gyerekek figyelmét, hiszen nem egy széles pályáról beszélhetünk. A mérkőzésen végig támadólag léptünk fel, ahol fölényünk főként még csak a labdabirtoklásban mutatkozott meg, igaz voltak helyzeteink, de ekkor még kimaradtak. A hazaiaknak egy távolról kaput eltaláló szabadrúgáson kívül, más lövésük nem volt. Az első félidőben néha azt hittem, hogy tenisz mérkőzésen vagyunk, hiszen az ellenfél labdakihozatala nyomokban sem tartalmazott focira emlékeztető elemeket, amit mi rögtön kontráztunk és azzal a lendülettel rúgtuk vissza. Amikor viszont próbáltunk kettőt-hármat passzolni rögtön megvoltak a területek, ahol helyzeteket tudtunk kialakítani. A szünetben nyomatékosítottuk a srácokban, hogy ebből a „vagdosódásból” nem jöhetünk ki jól, hiszen az ellenfél testi adottságainak jól fekszik ez a stílus, de ezt mi nem tudjuk játszani és nem is akarjuk látni. Felhívtuk a gyors, kombinatív játékra a figyelmet, amit a fiúk tudnak játszani, hiszen edzéseken is ezt követeljük tőlük, továbbá mondtuk nekik, hogy az első gól nagyon fontos, hogy melyik csapat szerzi. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, mezőnyfölényünk tovább nőtt, majd a félidő elején egy szöglet után megszereztük a vezetést. A gól után egyre magabiztosabban játszottunk, amit újabb két szép gól követett. A második félidőben taktikailag teljes mértékben betartotta a csapat az öltözőben megbeszélteket, továbbá a cserék is jól szálltak be a mérkőzésbe. A második félidei teljesítményünkkel mindenképpen rászolgáltunk a három pontra a mérkőzés végére teljesen széteső hazaiakkal szemben.  Gratulálunk a csapatnak és köszönjük a biztatást a szülőknek.

Németh Gábor, csapatkapitány értékelése: Jól kezdtük a mérkőzést, de sajnos nem tudtunk gólt szerezni csak a második játékrészben. Úgy érzem, hogy mi domináltunk végig az egész meccsen. Jól játszottunk, játszottuk a saját játékunkat, letámadtunk mikor nem kirúgással próbálkoztak a hazaiak. Helyzeteink kihasználásaira jobban kell figyelnünk, mert az első félidőben már vezetnünk kellett volna. A második részt a mérkőzésnek jól kezdtük el hamar gólt is tudtunk szerezni egy csodálatos fejes góllal Hamar Botond által. Később még Kelemen Balázs és Hegyi Zalán is be tudott találni. Egy jó ritmusú, kemény meccset játszhattunk a KISE ellen minek a végén mi tudtunk felülkerekedni. Gratulálok a gólszerzőknek és a csapatnak!

 

                          Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?