U16: Szenvedés 90 percen át….

Szerdán Bordányban játszott bajnoki mérkőzést az U16-os korosztály a DAFC Szeged együttese ellen.

Gyetván Krisztián vezetőedző értékelése: A hazaiak igazi sötét lónak minősülnek a csoportban, hiszen otthon bárkit képesek legyőzni, és az utolsótól képesek nagyarányban kikapni is. Ezt tudatosítottuk a srácokban, akik mindenféleképpen nyerni szerettek volna. A mérkőzés nem indult jól hiszen egy szögletből a hazaiak megszerezték a vezetést a 4. percben és onnantól kezdve látványosan kezdték húzni az időt. Támadásaik abban nyilvánultak meg, hogy „rúgd előre és fuss”, igaz ezekből adódtak helyzeteik, még mi lassan körülményesen nyuszik módjára játszottunk. Olyan labdakezelési hibák jellemezték játékunkat, ami ránk nem jellemző, lehetőségeink megvoltak az egyenlítésre, de rendre rossz döntéseket hoztunk a kapu előtt.

A második félidőben teljesen beszorítottuk a hazaiakat a kapujuk elé, akik erejükkel teljesen elkészültek és minden megmaradt idegszálukkal a játék tördelésével voltak elfoglalva. Nem fogjuk a pályára, a játékvezetőkre csak magunkat okolhatjuk, hiszen aki üres kapuba nem talál be többször is az nem érdemel győzelmet, mi pedig ezt megtettük, hogy ne sikerüljön győztesen elhagyni a játékteret. Akarattal nem is volt gond, viszont a finomhangolás most nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Viszont az akaratnak meglett az eredménye a 90. percben, sikerült kiegyenlítenünk. Annak nagyon tudnék személy szerint örülni, ha a bajnokságban sokkal több UDSE lenne, akiknél szintén fontosabbak a tanulási folyamatok és a játékosok fejlődése, mint az eredmény.
Hajrá magyar utánpótlásfoci!!

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?