U9: ,,Külön öröm, hogy minden mezőnyjátékosunk megízlelhette a gólszerzés örömét!”

Múlt pénteken egy elmaradt fordulót pótolva U9-es csapatunk is befejezte szereplését a Kölyökliga 2022/2023 őszi szezonjában.

Dr. Török Márton edző értékelése: Fiataljaink a szokásos két mérkőzésen mérettették meg magukat, és az összesítést tekintve 100 százalékos teljesítménnyel biztosították be helyünket a csoport élén. Szokatlan időpontban, péntek délután utaztunk Újpestre, ahol a Nagykáta és az Újpest csapatával mérkőztünk meg. A korábbi eredményeket böngészve előbbi csapatról gondoltuk, hogy könnyebb próbatétel lesz a gyerekeknek. Így is volt, egy sok gólos győzelemmel melegítettünk be az Újpest elleni, csoportelsőségünkről döntő csatára. A „csata” szó kicsit sem túlzó, ugyanis küzdelmes, kemény harc zajlott a pályán, mindenki teljes elánnal tette bele magát a játékba. A párharcokból rendre jól jöttünk
ki, sikeresen akadályoztuk meg az ellenfél akcióit, a labdaszerzések után pedig gyors és ötletes gólokat szereztünk. A kapuban Dancs Dominik jól állta a sarat, ugyan kevés védeni valója volt, de kimozdulva lábbal is jól segítette a támadások felépítését. A talent képzéseinken is részt vevő Roszkos Lénárd és Juhász Örs többségében védekező feladatokat látott el, remekül gátolták meg, hogy az ellenfelek a kapunk elé érjenek, illetve kombinatívan vettek részt a támadások felépítésében is. Nádaski Zétény és Tanárki-Fülöp Sára is kiválóan szálltak be, ügyes gólokat értek el. Külön öröm, hogy minden mezőnyjátékosunk megízlelhette a gólszerzés örömét! A nap húzóemberei az U10-es csapatnál pallérozódó Kovács Áron és Király Soma voltak. Áron egymaga érte el góljaink több mint felét, míg Soma többek között egy szemet gyönyörködtető akció végén egy beívelést bólintott az Újpest kapujába. Ezt még az ellenfelek is megdicsérték!
Készülünk a tavaszi, felsőházi rájátszásra, ahol reményeink szerint ugyanilyen sikereket fogunk elérni!

Hajrá Eger!
Eredmények:

Eger SE – Nagykáta 12-1
Eger SE – UTE 7-1

Résztvevő játékosaink:
Dancs Dominik
Roszkos Lénárd
Juhász Örs
Tanárki-Fülöp Sára
Nádaski Zétény
Kovács Áron
Király Soma

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?