U10: ,,A csapat megmutatta mire képes, nagyon szép végeredményt láthattunk.”

2022.11.19.
Eger SE U10
Szeged

Nagy Zoltán vezetőedző értékelése: Szeged városába látogattunk el az idei utolsó tornára, nagyon sokat utaztunk és nagyon megérte. Az első mérkőzésünket a Spartak Szabadka csapata ellen játszottuk, ahol végig dominálni tudott a csapat. Nagyon harcos, remek iramú mérkőzést nézhettek végig a
kilátogató szülők, szurkolók (ez úton is köszönet a korrekt szurkolásért, bíztatásért). Szinte
végig Eger SE vezetés volt a mérkőzésen, azonban a lefújás után mégis 1 pontot könyvelhettünk el magunknak. Második mérkőzésünket a Szeged Csanád Grosics Akadémia együttesével játszottuk, ahol a későbbi torna győztes gárda kettővel több gólt tudott rúgni, mint mi. Végezetül a SZEOL SC kiválóságaival mérhettük össze jelenlegi tudásunkat, mely mérkőzés egy 3-0-s, 3 pontos győzelmet tartogatott számunkra. A csapat megmutatta mire képes, tartották magukat a megbeszéltekhez és egy nagyon szép végeredményt láthattunk!
Nagyon büszke vagyok a csapatra!!!

Külön öröm, hogy Juhász Örs debütálása szenzációsra sikeredett! Megnyugtató a tudat, hogy az U9-es csapat ilyen játékosokkal tudja önzetlenül segíteni a csapatot.

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?