Céró Bálint: Fejlődtünk sokat munkamorálban, futóteljesítményben és taktikailag is

December 4-én az Eger SE NB III-as csapata is befejezte a szezon őszi felét. A Kisvárdával kezdtek, majd velük is zártak hazai pályán. A mérkőzésen 1-1-es döntetlen született. Az idény elején két vereséggel, majd két győzelemmel kezdtek az egri fiúk. Ezt követően hullámzóvá vált a teljesítmény, a Tiszafüred elleni mérkőzés után pedig edzőváltás történt. Szekeres Adrián helyére Céró Bálint érkezett. Október 22-én hazai pályán legyőzték a DEAC csapatát, majd a BVSC-Zugló ellen idegenben is bravúros mérkőzést láthatott a közönség, azonban ott a győzelem elmaradt. Majd egy hónappal később érkezett az első igazi nagy győzelem, hiszen a Pénzügyőr gárdánál nyert az Eger, akik akkor a 8. helyen álltak. Két hazai találkozóval zárult az ősz, a Tiszaújváros és a Kisvárda ellen. Jelenleg a 14. helyen áll a csapat, 7 győzelemmel, 3 döntetlennel és 10 vereséggel. Pont egyenlőségük van a DVTK II., valamint a Kisvárda II. együttesével és csak 2 ponttal előzi meg az egrieket megyénk másik NB III-as csapata az FC Hatvan. 
A tervek szerint február 12-én megyei rangadóval kezdődik a tavasz, hiszen a Hatvan vendége lesz az Eger. 
Hogyan tudnád értékelni azt az időszakot, amikor megérkeztél az Egerhez?
Az első naptól kezdve egy pozitív közeg fogadott. A csapat fejlődni akar és tudja a felelősségét az eredményekben. Ezért, mivel a cél közös, könnyű volt a munkát elkezdeni velük.

Mit látsz mennyit fejlődtek a fiúk? 
Fejlődtünk sokat munkamorálban, futóteljesítményben és taktikailag is. Amiben még fejlődhetnénk, az a befejezések, a koncentráció és a konzisztencia. Egy-két játékosom majd “ráguglizik” a szó jelentésére. 🙂
Melyik a legemlékezetesebb mérkőzés?
A DEAC elleni meccs kovácsolta végérvényesen össze a csapatot, szurkolókat, mindenkit.
Magát a szezont hogyan tudnád értékelni?
A szezon egy hullámvasút volt, sok sérüléssel, abbahagyó játékosokkal. Az élethez hasonlóan minden változást el kell fogadni és a saját magunk javára kell fordítsuk.
Mi következik most a fiúk számára?
Két hét pihenő után, két hét kiadott egyéni munka.
Mi várható a felkészülési időszakban?
Hat hét felkészülés a tavaszi szezonra, kilenc edzőmérkőzéssel, NB II., NB III. és megyek első osztályú csapatok ellen.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?