Nemzetközi edzőmérkőzést játszott az NB II-es női csapat

Az elmúlt vasárnap délelőtt nemzetközi edzőmérkőzést játszott női NB II-es csapatunk az Felsővárosi Sporttelepen. Ellenfelünk a szlovák másodosztály 2. helyén telelő 1. FC Kosice gárdája volt.

A vendégek számítottak a mérkőzés egyértelmű esélyesének, azonban a hazaiak rácáfoltak a papírformára és a találkozó összképe alapján közelebb álltak a győzelemhez.  Dr. Vitányi László szinte két külön sort küldött fel a két félidőre, ami figyelembe véve azt, hogy az U15 és az U19 korosztályok futsal bajnokira voltak hivatalosak – meglehetősen nagy dolognak mondható. Remek mérkőzésen pontosztozkodás lett a vége, de a felek megegyeztek, hogy nyáron folytatják a közös mérkőzéseket, mert mindkét fél megtalálta benne a számítását!

 

Eger SE – 1. FC Kosice (szlovák) 1-1

gól: Jakab Zsófia

EGER, 1. félidő:

Egri Réka – Kalóz Zsuzsa, Varga Janka, Nagy Zita, Szivósné Bozsó Renáta – Dr. Borosi Dorina, Kóka Jázmin, Pintér Petra, Kovács Nelli – Vágó Anikó, Bukta Nikolett

EGER, 2. félidő:

Egri Réka – Czinege Dóra, Huszár Viktória, Szunyogh Nikoletta, Szívósné Bozsó Renáta – Kota Szabina, Csehi Kincső, Bíró Petra, Gyöngy Gréta – Jakab Zsófia, Mátyás Patrícia.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?