Nagy Krisztián 2022. szeptemberében érkezett az Eger SE NB III-as csapatához asszisztensedzőként, Céró Bálint vezetőedző mellé. Januárban pedig új pozícióban is szerepel az Egernél. Az U19-es és a Heves vármegyei első osztályú Eger SE második gárdáját irányítja. 

Kérlek, mutasd be pár mondatban szakmai pályafutásodat!

Körülbelül 8 éve kezdtem el edzősködni egy akkori barátom invitálására Angyalföldön. Két évet töltöttem az ASI-nál, ahol a legkisebb korosztályoknál, illetve U15-ben dolgoztam. Ezután a Pénzügyőr csapatához kerültem, ahol három éven keresztül tevékenykedtem, itt már csak nagyobbakkal.

Volt egy rövid dunaújvárosi kitérőm, amit egy utánpótlásban nagyon sikeres budaörsi követett. Itt már belekóstolhattam a felnőtt labdarúgásba, hiszen Gabala Krisztián érkezésével az NB II-es csapat stábjába is bekerültem.

 

Hogyan kerültél az Egerhez?

Egerbe Céró Bálint hívására érkeztem és úgy érzem, nagyon jól döntöttem, hogy elfogadtam a felkérését!

 

Milyen célokkal érkeztél?

Azért jöttem/jöttünk (Bálinttal) ebbe a nagyszerű városba, hogy segítsük a helyi focit, hogy együtt sikereket érjünk el.

 

Januártól te irányítod az U19, valamint az kooperációs csapatot az Eger SE II.! Milyen érzésekkel indultál neki?

Nagyszerű érzésekkel fogtam a munkába, nagyon izgatott voltam, hiszen megtisztelő számomra, hogy Vitányi László és a vezetés is alkalmasnak talált a feladatra.

 

Mi lesz a célod a szezon tavaszi részében?

Az U19 és a kettes csapat eseteben egyértelmű cél, hogy építsük a fiatal játékosokat, hogy meg tudják lépni az NB III lépcsőjét.

 

Néhány hete már együtt dolgoztok, mérkőzések is voltak. Hogy látod milyen a csapat? Mik a pozitívumok és mi az, amin esetleg javítani kell?

Nagyon pozitívak az első benyomások, hiszen fegyelmezetten dolgoznak napról-napra a játékosok.Egyelőre az “ismerkedés” szakaszában járunk, mélyebb elemzésbe nem mennék bele a pozitívumokkal és negatívumokkal kapcsolatban, de az biztos, hogy élvezem a közös munkát és bízom benne, hogy ezzel mindenki igy van! Eddig a gárdák felkészülési mérkőzéseket játszottak, valamint a Téli-kupában is szerepelnek.

Az Eger SE második csapata a 12. helyen áll 2 győzelemmel, 3 döntetlennel és 7 vereséggel. Pont egyenlőségük van az Energia SC Gyöngyössel. A megyei bajnokságot március 4-én folytatják a Bélkő SE-Bélapát vendégeként 14 óra 30 perctől.

Az Eger SE U19-es csapata pedig a 5. helyen fejezte be az őszt az MLSZ Regionális bajnokág Északkelet, B-csoportjában. Így a szezont az Alsóházban folytatják. A Dunakeszi vendégeként február 25-én kezdenek, 12 órától.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?