NB II.: A cél a dobógó a női csapat számára tavasszal

Az Eger SE NB II-es női gárdája jelenleg a 9. helyen áll a bajnokságában. Az NB II-es futsál küzdelmeiben eddig négy mérkőzést sikerült megnyerniük, így jelenleg a másodikok. 

Legutóbb az egri lányok a Kassa együttesét fogadták a Felsővárosi Sporttelepen. A nemzetközi edzőmérkőzésen 1-1-es döntetlen született. Február 5-én, vasárnap a futsal bajnokság 7. fordulója következik a Borsod SK ellen. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sportcsarnokában 16 órakor kezdődik a találkozó.  Több utánpótláskorú játékos csatlakozott a felnőtt csapathoz a télen, valamint érkezők is akadnak bőven. Köztük Kovács Nelli és Vágó Anikó.

Kovács Nelli játékos, NB II.: Azért érkeztem az Egerhez, mert azt hallottam, hogy egy olyan csapatot indítanak el, amiben van cél. Jó az edző, jó a közösség. Elég sokan vagyunk és ezért az edzések is nagyon jók. Ide jövök tovább tanulni, valamint úgy döntöttem, hogy egy olyan csapatban kellene tovább játszanom, amiben ki is tudom mutatni azt a tudást, ami bennem van. Legutóbb a Kassa elleni edzőmérkőzésen játszottam a lányokkal egy félidőt, középpályán bal szélen. Egész jól éreztem magamat, de még vannak hiányosságok, össze kell szoknunk a csapattársakkal.

Vágó Anikó játékos, NB II.: Nagyon ügyesek a lányok, jól érzem magamat a csapatban. Kifejezetten közvetlenek, fiatalos társaság, persze van egy két idősebb, aki veterán csapattárs a számomra, az ő invitálásukra érkeztem Egerbe, Renivel és Zitával már régeben is játszottam együtt. Pozitívan csalódtam a gárdába, úgy érzem eleinte nehéz volt beilleszkednem, de a tornák alatt összekovácsolódtunk, kezdtem azt érezni, hogy engem is befogadnak. Örülök a csapatnak nagyon. A célunk jövőre mindenképpen az  NB I., de idén legalább az első háromba benne lenni. Ez a téli felkészülés egy nagyon jó irány a céljaink elérése érdekében és az is pozitívum, hogy egyre többen vagyunk az edzéseken is.

 

Az NB II-es bajnokság 2022/23-as szezonját március 18-án a Vasas ellen folytatják az egri lányok. A találkozó a tervek szerint 15 órakor kezdődik a Felsővárosi Sporttelepen. 

NB II. Futsal 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?