NB III.: Egy pont maradt itthon

Döntetlennel zárult az NB III-as labdarúgóbajnokság 24. fordulója a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. Az Eger SE a DVSC második csapatát fogadta vasárnap délután. A találkozón nem született találat, így mindkét együttes 1-1 ponttal lett gazdagabb. A folytatásban a Vasas második gárdájához utazik az Eger SE. Az NB III-as bajnokság 25. fordulóját március 12-én, vasárnap rendezik meg 11 órától. 

Céró Bálint vezetőedző, Eger SE: Az egy ponttal semennyire nem vagyok elégedett. Minden mérkőzésen szeretnénk nyerni. Azt is hozzá kell tennem, hogy ilyen hasonló forgatókönyv után már vesztettünk el meccset, amikor is a helyzeteinket nem tudjuk értékesíteni és a végén valami figyelmetlenségből, szerencsétlenségből kapunk egy gólt. Ez most nem történt így. Videó felvételek alapján volt egy szabályos gólunk, amit sajnálok, hogy a játékvezető asszisztens úgy látott, hogy elhagyta a labda a játékteret. A csapatom mindent megtett én nagyon büszke vagyok rájuk. Alkalmazkodtak a körülményekhez. Próbáltak mindent megtenni a három pontért. Sajnos ez most egy pontra volt elég, aminek természetesen nem örülünk. 

 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?