NB3: A Tiszaújvárost fogadjuk
NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság tizenötödik fordulójóban hazai pályán lép pályára, ahol a Tiszaújváros együttesét fogadja.
A mieink az elmúlt időszakban hullámvölgybe kerültek, hiszen az elmúlt négy találkozón mindössze egy ponttal gazdagodtunk, így egyértelmű célunk, hogy most mindhárom egységet Egerben tartsuk. Sütő Szilárd tanítványai az eddig lejátszott hat hazai mérkőzésen két alkalommal szenvedtek csak vereséget, így a fantasztikus szurkolótáborunk segítségével most is a maximális pontok begyűjtése lebeg a szemünk előtt.
A tiszaújvárosiaknak picit rövidebb a nyeretlen szériájuk, hiszen ők az utolsó három találkozón gyűjtöttek mindösszesen egy pontot. Idegenben eddig hét bajnokit játszottak és három győzelem, valamint egy döntetlen mellett mindösszesen három vereséget szenvedtek.
Ezek alapján elmondható, hogy mindkét csapat gödörben van, de a számukra kedvezőbb közegben léphetnek pályára, így egy remek csatára van kilátás.
A tabellán azonos ponttal áll a két brigád, így mindkét fél a középmezőnyben foglal helyet.
A mérkőzés játékvezetője Linn Kevin lesz, tevékenységét Molnár István és Pálfi Bence segíti.
A találkozó 2026. november 07-én 13:00 órakor kezdődik a Szentmarjay Stadionban, amelynek a megtekintése díjtalan lesz.
HAJRÁ EGER!
