Hetvennél tart a DVTK és az Eger SE egykori egyese

Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

Szabó László egyik idei kívánsága már megvalósult: feljutott a DVTK az NB I.-be. A másik óhaj még nyitott az Eger SE kapusedzője számára, aki április 27-én tölti be 70. életévét. A hajdani NB I.-es hálóőr születésnapja alkalmából sok érdekességgel szolgált pályafutásáról.

– Meccs meccs hátán az NB III.-ban, az NB II.-ben. Pörögnek a fordulók, szaladnak az évek, maholnap 70 éves lesz. Érzi a kort, jelez a szervezet, vagy a sport, a futballközeg lendületbe tartja?

– A kort úgy veszem, hogy az egy szám – válaszolta Szabó László. – Annyi évesnek érzem magam, amennyit gondolok. Nagyon biztató, hogy még ebben a korban is jóval fiatalabbak között tudok dolgozni, mint amilyen jómagam vagyok. Mondom ezt az edzőkre és a játékosokra. Addig csinálom, amíg jól érzem magam, és tudok segíteni a csapatnak. Ha ez nem így lesz, akkor befejezem. Szerencsére ez még nem következett be.

– Ismert tény, hogy az edzőség emészti az energiát, az embert. A kapusok trénereire is igaz ez az állítás?

– Nagy nehézséget nem érzek benne. Ha megkapsz egy kapust, és ő elvégzi azt a feladatot, amit kérek tőle, végrehajtja az edzésmunkát, amit megbeszélünk, és a mérkőzéseken úgy teljesít, ahogy elvárom, akkor ezzel különösebb problémám nincs. Hál’ Istennek azokkal, akikkel az elmúlt két évben Egerben foglalkoztam és foglalkozok, ilyen gondom nem volt. Előre tisztáztam velük, mit szeretnék, mi az elvárásom, ők ezt tudják és ehhez tartják magukat. A fő motivációm számukra, hogy ne kapjanak gólt. Ha nem kapnak, az nagy pozitívum. Természetesen nem mindig jön be, de azért nagyrészt sikerülhet.

– Tisztában vannak vele a játékosok, hogy kivel dolgoznak együtt? Ismerik a múltját, milyen pályafutás áll ön mögött?

– Soha nem vertem nagydobra, mi történt velem az elmúlt évtizedekben. Egy-egy beszélgetésből, megnyilvánulásból azért érzem, hogy a játékosok tudják, hol védtem korábban, hol játszottam. Ezt tiszteletben is tartják, és magam is tiszteletben tartom azt, amit elvárnak velem szemben. Akik meg esetleg nem tudtak róla, hogy mivel foglalkoztam, majd elolvassák ezt a cikket.

Fotó: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

– Diósgyőrben fényes időszakban szerepelt, lehet mire visszapillantani. Mi ivódott mélyen az emlékekbe?

– A DVTK-ban 14 évesen kezdtem el futballozni. Ugye a mostani világban ez már másképp van, mert már hatéves korban fociznak a gyerekek. Nem azért kezdtem ilyen későn, mert nem akartam futballozni, hanem azért, mert a testnevelő tanárom nem engedte. Abból az általános iskolából, ahová jártam, ha jól átgondolom, hat-hét NB I.-es játékos került ki, és megunta a testnevelő, hogy mindenki elmegy, és futballista lesz. Nekem kézilabdáznom kellett, mert abban is aránylag jó voltam. Amikor befejeztem a nyolc osztályt, akkor igazolt le hivatalosan a Diósgyőr úttörőcsapata. A felnőtt karrierem 1971-ben kezdődött. Az az esztendő azért nagyon emlékezetes, mert 18 évesen bemutatkozhattam az NB I.-ben. A Ferencvárossal szemben 2–2 lett a végeredmény, és olyan futballisták alkották az FTC-t, mint Géczi, Novák, Bálint, Juhász, Branikovics, Albert, Szőke és Rákosi. Az a meccs nagyon-nagy élmény jelentett, hiszen a magyar labdarúgás legnagyobb alakjai ellen védhettem, köztük Albert Flóriánnal. Csak apró kitérőként mondom, hogy amikor nemrég a BKV Előre itt járt nálunk, ahol a „Császár” fia az edző, felidéztem neki az édesapjával szembeni párharcot. Meglepődött, de örömmel vette a közös „pontot”.

– Azért nemcsak a zöld-fehérekkel csatáztak…

– Nem bizony! Az Újpest ellen például Gyöngyösön is játszottunk, és megvertük 4–1-re a lila-fehéreket, pedig náluk Fazekas, Bene, Dunai II., Zámbó és Nagy László alkotta a csatársort. Egerben futballoztuk a Fradival, a Vasassal pedig Hatvanban döntőztünk. Nagyon büszke vagyok a kupasikerekre, amelyekből három akadt, egyszer pedig másodikok lettünk.

– A nemzetközi színtér nyilván különlegességgel bírt. Ezek közül melyik meccs maradt meg leginkább?

– A Celtic Glasgow elleni mérkőzés mélyen a fejemben van. A kinti eredményről nem mondok semmit, az itthoni 2–1-re győzelemre viszont annál szívesebben emlékszek. Óriási élmény volt 1978/79-es idény, amikor a Diósgyőr történelmének legnagyobb sikerét értük el az NB I.-es bronzéremmel. Abban a csapatban 34 mérkőzésből 32 alkalommal védtem. A sok élmény közül kiemelkedik a Ferencvárossal szembeni, 25 ezer néző előtt megnyert meccs. A dobogóig tartó menetelés során különösen otthon szerepeltünk jól, kevés kapott góllal. Sajnos az 1981-es kupadöntőben a Vasassal szemben kikaptunk 1–0-ra. Diósgyőri színekben az utolsó mérkőzést 1982-ben a Honvéd ellen játszottam. Utána szerződtem Szegedre.

– Tizenegy év piros-fehérben nem kevés. Miskolciként nyilván a DVTK-hoz történő kötődés még erősebb. Ilyen az örökké tartó szerelem?

– Ahol az ember születik és nevelkedik, azt soha nem felejti el. Ráadásul Szabó Géza edző vezetésével úgy tudtunk kiváló eredményeket elérni, hogy nem 28–30 fős kerettel dolgoztunk, hanem 22-essel, és abból 18 játékos diósgyőri vagy Borsod megyei volt. A Szegedről jött Kutasi Laci és a balassagyarmati Szalai Pista kivételével a többiek mind a térséghez, a klubhoz kötődtek.

– Diósgyőr után Szeged, majd Békéscsaba következett a pályafutásában, és azt követően jött Eger. Hogyan, miért?

– Kiss Tibi barátom révén kerültem Egerbe, amikor az ESE felkerült NB I.-be. Úgy voltam vele, hogy valahogy közelebb legyek Miskolchoz, és mindig vonzott ez a környék. Szegeden is jól éreztem magam, nem volt ezzel semmi probléma, de a távolság nagy volt. Tibi hívott, megállapodtunk, és úgy igazoltam Egerbe.

– A kapusok némelyike negyvenhez közel is aktív, de önnél korábban jött el a kesztyű szögre akasztása. Ennek mi a magyarázata?

– Egerben NB I.-es csapatban védtem. A bajnokság elején Szombathelyen játszottunk, ahol azonban megsérültem. Hál’ Istennek előtte nem nagyon voltak komolyabb sérüléseim, de ott bokaszalag-szaladást szenvedtem és megműtöttek. Amikorra rendbe jöttem, az már a szezon végére esett és látszott, hogy búcsúzunk az élvonaltól. Még pár meccsen álltam a kapuban, majd az NB II.-ben ott voltam a csapat mellett, de már akkor úgy döntöttem, hogy nem szeretnék a megyei I. osztályban vagy NB III.-ban védeni. Így aztán éppen kapóra jött az Eger SE ügyvezetőjének, Boros Zoltánnak az ajánlata. Azt kérdezte, hogy a klub által a tízes iskolában indítandó fociosztályt elvállalom-e? Sokat nem kellett gondolkodnom rajta, mert nem akartam az egészségemet tovább rombolni. Arra nem vágytam, hogy ellébecoljak egy alacsonyabb osztályú csapatnál. Igent mondtam a lehetőségre és testnevelés óra keretében edzést tartottam a gyerekeknek, arra alapozva a munkát, hogy az utánpótlás-képzésnek elsősorban arról kellene szólnia, hogy minél több fiatalt kineveljen a felnőtt futball számára. Abból a korosztályból Bukrán Gábor a válogatottságig vitte, majd külföldön futott be, míg Sipeki István több NB I.-es csapatban megfordulva szerepelt magas szinten. Ezért is nagyon örülök, hogy most az Eger SE és a Balassi iskola indít fociosztályt. Sok időt eltelt azóta, amióta ez nem működik, pedig szerintem így kellene lennie. Csak akkor eredményes az utánpótlás, ha látjuk a fejlődést, és előre tudnak lépni fiatalok. Jelenleg Egerben ez már jó úton halad.

Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

– A civil életben mennyire találta meg a számításait?

– Tizennégy éves koromtól kezdve kilencven százalékban a futballban zajlott az életem. A fociosztály négy évig működött, ám a család megélhetését biztosítani kellett, és akkor az akkori fizetés utánpótlásedzői szinten nem voltak elegendő arra, hogy ezt főállásban vállaljam. Elmentem egy biztosítótársasághoz dolgozni, ahol húsz évet húztam le, és emellett voltak azok az alacsonyabb osztálybeli edzősködések, amelyeket kikapcsolódásnak tekintettem, azzal együtt, hogy mindenhol a labdarúgás javát szolgáltam.

– Ezen klubok közé tartozott Bélapátfalva, Hevesaranyos, Egri FC és Domoszló, majd pedig következett ismét a nem túl régi visszatérés kapusedzőként az Eger SE-be. Ez hogyan történt?

– Nem vagyok az a típusú ember, aki ajánlgatja magát. Így csak vártam, hogy előbb-utóbb megkeresnek, hátha tudok segíteni. Két éve, Labancz Robinak volt kérése és az igénye, hogy legyen kapusedzője a csapatnak. Székely Karcsi barátom beajánlott Harmati Petinek, akivel megállapodtunk.

– És Diósgyőrbe szokott járni? Milyen a kapcsolat a régi csapattársakkal?

– Diósgyőr a szívügyem, nem tudom elfelejteni azt az időszakot, amikor ott játszottam. Tartom a kapcsolatot a DVTK-val, sőt nagyon nagy megtiszteltetés is ért az egykori bronzérmes csapat 40 éves találkozóján. Az új stadion VIP-páholyában ugyanis névre szóló széket kaptunk. Rendkívül örülök a gesztusnak, szerintem így kellene működnie mindenütt a régiek megbecsülésének. Ez Diósgyőrben így van. Amikor időm engedi, és nincs ütközés az egri meccsekkel, akkor megyek, az NB I.-re pedig ez fokozottan érvényes lesz, miközben persze a munka miatt az Eger SE előnyt élvez.

– A Diósgyőr már az NB I.-re készülhet, miközben Eger az NB III.-as bentmaradásért küzd. Hol van ennek a csapatnak a helye?

– Az elmúlt két év tapasztalatai alapján az utánpótlást és a felnőttcsapatot egybevéve mondom, hogy itt sajnos nem mindenki húz egyfelé. Amennyiben ez így történne, akkor ez a csapat már sokkal, de sokkal jobb helyen lenne. A játékosok nagy része fiatal és egyéb tényezőket is figyelembe kell venni. Ha egy picivel több szerencsénk van és picivel jobb a hozzáállás, akkor ennek a gárdának hat-nyolc ponttal többnek kell lennie. Ez pedig azt jelentené, hogy az ötödik-hatodik helyen lennénk, ami benne van a csapatban, és nem a kiesés réme fenyegetne.

– Születésnapi ajándékként mit kérne a „futball világából”?

– A DVTK NB I.-be jutásával az egyik vágyam teljesült. Egri vonatkozásban az lenne az óhajom, hogy sikerüljön legyőzni a már bajnok, és még veretlen BVSC-Zugló csapatát. Ettől már csak az fontosabb, hogy az emberek lássák: jelenleg Egerben nem létezne labdarúgás a DVTK szerepvállalása nélkül. Itt, amit megígértek a vezetők, azt betartották, az anyagi háttér biztosított, ami valljuk meg őszintén, korábban nem mindig volt így.

NÉVJEGY

Szabó László

Született: 1953. április 27., Miskolc

Sportága: labdarúgás

Posztja: kapus

Klubjai játékosként: DVTK (1971–1982), Délép SC (1982–1983), SZEOL AK (1983–1985), Békéscsabai Előre SC (1985–86), Eger SE (1986–87)

NB I.-es mérkőzéseinek száma: 163

Klubjai edzőként: Eger SE (up.), Bélapátfalva, Hevesaranyos, Egri FC, Domoszló

Jelenlegi egyesület: Eger SE (kapusedző)

Sikerei: Magyar bajnokság: 3. hely: 1978–79. Magyar Kupa-győztes: 1977, 1980. Magyar Kupa-döntős: 1981. Az Év kapusa 1982/83-ban a Népsport osztályzatai alapján

Fotók:

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!