U9: Anyák napi ezüstérem a Kölyökliga Felsőházában

Az Eger SE U9-es csapata a hétvégén befejezte szereplését a Kölyökliga felsőházi rájátszásában, ahol három mérkőzésen három győzelmet, és végeredményben egy igen szép második helyezést ért el.

Dr. Török Márton edző értékelése: A mostani mérkőzéseken ismét „élesek” voltak a srácok, remekül játszottak, technikailag és taktikailag is rendben működtek a dolgok. Mindezek eredménye három remek győzelem, 3 olyan csapat ellen, akiknél jóval nagyobb játékerőt képviseltünk. A mérkőzéseken ugyan kellett pár perc, mire feltörtük az ellenfelek védelmét, de amikor beindult a „henger”, számtalan és tetszetős helyzeteket alakítottunk ki, csodaszép gólokat lőttünk. Volt egy-két játékosunk, aki nehezen lendült bele, de összességében minden pályára lépő megérdemli a dicséretet!

A bajnokság egészét tekintve is igen pozitív az összkép, hiszen 16 meccsünkön több mint 120 (!) gólt szereztünk, és épphogy 20-at kaptunk. A bajnokság gólkirályi címét kiváló játékosunk, Kovács Barna Áron nyerte el, aki – a szintén nagyszerűen teljesítő Király Somával együtt – már az U10-es csapatban is bizonyította kvalitásait. A játék egészét tekintve szinte az összes mérkőzésen mi domináltunk, és még a későbbi győztest is felülmúltuk. A gyerekek remekül alkalmazták azokat az alapelveket, melyeket hétről-hétre sulykolunk feléjük. Agresszíven támadnak és letámadnak, labdavesztés után pedig azonnal visszatámadnak, ezekből pedig gyors labdaszerzéseink vannak. Bátran mernek és tudnak cselezni, labdát vezetni és kapura lőni. Keresik a párharcokat, melyek többségéből sikeresen kerülnek ki. De ami még örömtelibb, hogy a gyerekekben egyre dominánsabb az összjátékra való hajlam, a társak keresése a labdával, és a labda nélküli, segítő mozgások is. Láthattunk szép kényszerítőket, 1-2 érintős, pörgős akciókat, valamint remek mélységi átadásokat. Bátran kijelenthetjük, hogy játékosaink egyre érettebbek a nagyobb pálya- és kapuméretre, a 6+1-es játékrendszerre. A gyerekek folyamatosan egymásért tűzön-vízen át küzdő, egymást vállvetve segítő CSAPATTÁ formálódnak. Öröm és vidámság jellemzi őket a pályán, és azon kívül is. Reméljük mindez töretlenül folytatódik, és további szép sikereket érnek még el!

Résztvevő játékosaink: Dancs Dominik (K), Filep Zalán (K), Roszkos Lénárd, Czank Csongor, Király Soma, Kovács Barna Áron, Kereszturi Olivér, Juhász Örs, Kun Levente

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?