Leány U16: Érsek duplázott az FC Hatvan ellen

Eger SE – FC Hatvan 3-0

Míg az Eger SE U19-es csapata Hatvanban vendégeskedett, addig az U16-os leány gárda az utolsó hazai mérkőzésén a hatvaniakat fogadta. Szerda délután a 32. percben Érsek szerezte meg a házigazdák első gólját, majd nem sokkal később Jakab is csatlakozott. Fordulás után a vendégek kapujába esett egy találat, ekkor is Érsek volt eredményes. Így 3-0-ra az Eger nyert. https://adatbank.mlsz.hu/match/59/0/25549/15/1768876.html

Hegedűs Zsolt vezetőedző értékelése: Győzelem és más semmi. De tudtuk hogy ilyen lesz. Több sebből vérzünk, szét vagyunk esve, elfáradtunk, sok a sérült és van pár olyan lány is, akinek az adott szó semmit sem ér. Nekik nehéz dolguk lesz ilyen mentalitással az életben. Jól játszottunk? Nem! Voltak szép támadásaink? Nem igazán! Jó formában vagyunk? Nem! De lejátszottuk és nyertünk, ami talán a legfontosabb volt a lányok lelke miatt. Még egy találkozó hátra van. Azt is eljátsszuk, mert inkább betöröm a fejem a gerendába, de kiegyenesedve, minthogy meghajtsam a derekam.

Köszönöm azoknak a lányoknak akik megjelentek és akik az utolsó fordulóra is eljönnek a sok sérülés ellenére . Mert ők imádják ezt a sportot

A csapat egy ponttal van lemaradva a Nyíregyháza után és 3 pont a különbség az első helyen álló Mercedes KLC-vel szemben. Még egy mérkőzés vár a lányokra május 20-án idegenben, hiszen a DVSC-DEAC vendégei lesznek. Ezzel ér véget számukra a bajnokság. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?