U17: Győzelmet szerzett a csapat az első fordulóban

A nyitányok hétvégéje volt az elmúlt hét, hiszen az Eger SE U17-es csapata is lejátszotta a szezon első mérkőzését. Idegenben kezdtek a Miskolc vendégeként. A hazai gárda a 17. percben megszerezte a vezetést, fordulás után három válasz is érkezett az egriek részéről. Elsőként Vitkó, másodikként Hegyi, harmadikként pedig Cseh talált be. Így 3-ra- az Eger nyert.  https://adatbank.mlsz.hu/match/61/0/27805/1/1867166.html

MVSC-ESE 1-3 (1-0)

Gól: Vitkó L,Hegyi Z,Cseh B

Pápai Zoltán vezetőedző értékelése: Ellentétes félidőt nyújtottunk. Az első félidei labdabirtoklásunkba és a támadások, helyzetek kialakításába rengeteg technikai hiba csúszott be, védekezésünk egyetlen hibáját viszont góllal büntette a hazai csapat. A szünet után a második játékrészben mezőnyfölényünk már helyzetekben és gólokban is megmutatkozott, így hátrányból is megérdemelten fordítottuk meg a mérkőzést. Egyénileg sokkal több kell pár játékostól, de a 2. félidő csapatmunkája három pontot hozott ma.

Gratulálok a srácoknak!

A bajnokság következő mérkőzésén a Felsővárosi Sporttelepen a KISE együttesét fogadja az Eger szeptember 9-én, 12 órától. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?