U8: ,,Minden gyerkőc büszke lehetett magára a nap végén.”

Két Dunamenti Liga fordulóján már túl van az Eger SE U8-as csapata. A hétvégégen a Kaposvár, a DVTK, a Vasas, a Kelen SC, a Kecskeméti TE és Újpest FC korosztályos együttesei ellen mérkőztek meg. Seres Bence vezetőedző foglalt össze a két napot. 

Seres Bence vezetőedző (08.27.): A három meccset 35-40 fokban játszották végig a gyerekek. A kánikula ellenére rengeteg pozitív dolgot láttam. Látszik a fejlődés mindenkin, emellett többen küzdeni akarásból is jó példát mutattak csapattársaiknak. Az első, egy ki-ki meccs volt a Kaposvár ellen, ahol kis szerencsével jobb eredményt is elérhettünk volna. A másik két csapat ellen előjött pár lemaradásunk, jelenleg egyénileg előrébb tartanak, de azon dolgozunk, hogy a tavaszi visszavágókra már mindhárom csapattal partiba legyünk.  Úgy gondolom, minden gyerkőc büszke lehetett magára a nap végén. Én pedig teljes mértékben elégedett vagyok az első közös hónapunkkal. Csak az Eger, hajrá U8!

A második fordulóban Gödöllőre utazott a csapat szeptember 2-án.

Seres Bence vezetőedző értékelése: Az elmúlt szombaton a Dunamenti Liga 2. fordulójára utaztunk, ahol a Kelen SC, Kecskeméti TE és Újpest FC csapataival mérkőztünk meg. Korai indulásunk és az utazás megpecsételte a sorsunkat az első meccsen, ahol ellenfelünk az első félidőben megnyerte a mérkőzést. Ezután sikerült felébredni, méghozzá olyannyira, hogy a közös időszakunk 2 legjobb meccsét játszottuk le. Fejlődtünk minden téren, ez teljes mértékben látszik, és szeretném ha ez töretlen maradna. Büszke vagyok a gyerekekre, mindenki becsülettel végig nyomta a napot.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?