U17: ,,Megérdemelten hoztuk el a három pontot a fővárosból.”

Az Eger SE U17-es csapata a bajnokság 5. fordulójában a BVSC-Zugló vendége volt. A 4. percben Kelemen szerezte meg a vezetést a vendégeknek, majd nem sokkal később Koczka ráerősített erre az előnyre. Fordulás után Koczka volt ismét sikeres a hazaiak kapuja előtt, így 3-0-ra győzött az Eger. Az egriek jelenleg a 4. helyen állnak. A mérkőzés jegyzőkönyve ITT található meg. 

Pápai Zoltán vezetőedző értékelése: Végre egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahol mindkét félidőben tudtunk fegyelmezetten, koncentráltan és eredményesen futballozni. Csapat védekezésünk rendben volt, az egyéniben kisebb hibák előfordultak. Labdabirtoklásban domináltunk, ezáltal mi irányítottuk a mérkőzést. Támadás felépítésében és annak befejezésében gyorsak, kreatívak, pontosak voltunk amik szép gólokkal párosultak, így teljesen megérdemelten hoztuk el a három pontot a fővárosból.

Gratulálok a srácoknak szép foci volt!

Barta Csonginak a sérüléséhez jobbulást és mielőbbi gyors felépülést kívánunk! 

Október 7.-én hazai pályán játszik az Eger. A vendég a kecskeméti Mercedes KLC lesz 14 órától. 

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?