NB II. nők: Negyedik győzelmét szerezte meg a csapat

Negyedik győzelmét szerezte meg a hétvégén az Eger SE felnőtt női csapata. Az NB II.-as bajnokság 5. fordulójában a Gyulai Amazonok vendégei voltak. A 12. percben Végh góljával szerezte meg a vezetést a vendégegyüttes, majd gyorsan jött a válasz a hazaiaktól. A 67. percig fej-fej mellett haladtak a csapatok, majd Vig kettő, Jakab egy találatával 6-3-ra növelte az előnyét az Eger. Az amazonok igyekeztek felzárkózni, végül 7-4-re az Eger nyert. Ezzel továbbra is tartják a második helyüket a bajnokságban. A mérkőzése jegyzőkönyve ITT érhető el.

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése: A Gyula csapat évek óta remek munkát végez utánpótlás és felnőtt szinten is. A bajnokság egyik olyan gárdájának számít, aki bárhol-bárkit megverhet. Nagy volt a lányokon a nyomás, mert mindenképpen szerettünk volna pontokkal távozni. Ráadásul a hazaiak a közvetlen élmezőnyben vannak és a meccs előtt a legkevesebb gólt kapták a bajnokságban. Viszont egész nap azt láttam a lányokon, hogy igazán komolyan álltak a meccshez. Ez már az utazáson, a bemelegítésen, mindenhol látszott és végülis jó játékkal sikerült megszereznünk a három pontot. Nagyon nagy sikernek tartom ezt a győzelmet!

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?