U9: Hazai közönség előtt játszott a csapat hétvégén

A Kiemelt Bozsik programon vett részt az Eger SE U9-es csapata az elmúlt szombaton. A Ferencváros, a Diósgyőr, a Szolnok és a Kecskemét korosztályos együttesei ellen mutathatták meg tudásukat. Az eseményről Hegedűs Zsolt vezetőedző készített összefoglalót. 

Hegedűs Zsolt vezetőedző értékelése: Nem vagyok könnyű helyzetben, ha értékelni akarok. Ketté kell bontani a tornát. Az egyik rész az, hogy nekünk csak ilyen csapatok ellen kéne focizni és lehetne fejlődni és gyorsulni. Az első meccsel a Szolnok ellen és a Diósgyőr ellen elégedett lehetek. A Szolnok ellen végig mi domináltunk, míg az ellenfél a mi hibáinkból élt. A Diósgyőr elleni első félidőre pedig lehet építeni. Mindenki keményen ment, sok szép dolgot csináltunk azt gondolom az első félidőben talán jobban is játszottunk, mint ellenfelünk. Sajnos nem tudjuk elhinni sok esetben, hogy tudunk focizni, mert ha elhinnénk egy-egy hiba után nem esnénk össze. De ha csak ezt a két meccset játszottunk volna azt mondanám elégedett vagyok, viszont volt még másik két találkozó. Valljuk be ezeken csak ott voltunk, de nagyon messze vagyunk mind a Kecskeméttől mind a Fraditól. A játék minden elemében jobbak. Gyorsabbak, pontosabbak, de a cél valahogy közelebb kerülni. Egy valamit nem értek. Miért van az, hogy az ellenfelek önbizalommal tele játszanak, nekünk meg tele van a gatyánk. Viszont az utolsó meccs feltöltött engem. Ott megmutatta Zalán és Szaki is mire képesek ha pörögnek. Ha akarnak és keményen oda teszik magukat. Jó volt látni Prokaj Beni mennyire okos játékos. Azt is, hogy végre Lengyel Hunor is tud ám ha nem a hisztivel van elfoglalva. De egy rossz szavam se lehet Gabóra se, mert az első két meccsen nagyon jól játszott. Sajnos most a többieknek nem annyira ment a játék. De biztos vagyok benne minden nap más.

Csapatunkból 17 játékos lépett pályára: A  csapat Miskolczi Márton, Barankai Zalán, Lengyel Hunor, Szakács Bence , Tóth Marcell, Molnár Gábor, Prokaj Benett, Boross Balázs , Szternák Flórián

A másik csapatunkat Seres Bence kolléga vezényelte, akik a Kecskemét és a Fradi korosztályos együtteseivel játszottak edzőmeccset.

Kövesd csapatunkat az Instagramon is, csak egy kattintás!


Vélemény, hozzászólás?