NŐI FUTSAL NB2: Nem sikerült a bravúr

Női felnőtt futsal csapatunk a honi futsal fellegvárába, a TF otthonába utazott a Magyar Kupa négy közé jutásáért vívott odavágó mérkőzésre! A válogatott játékosok mellett a TF kapusa, egyben csapatkapitánya Ősz Csenge (aki szintén korábbi válogatott) is ismerős volt a csapatnak, hiszen nagy pályán minket erősít.

Sajnos az első félidőben nagyon látszódott, hogy a lányok megvannak illetődve és töredékét sem hozzák annak, amit tudnak. A hazaiak már 10 másodperc után vezettek. A szünetre kilenc kapott góllal vonultak be az öltözőbe a csajok, azonban az edzői eligazítás nem tartott sokáig – viszont lehetett hallani…

A második játékrészbe már a valós tudásunkat is felmutattuk, hiszen végig kiegyenlített játék folyt és ezt a játékrészt úgy veszítettük el 2:1-re, hogy az első gólt szintén néhány másodperccel a kezdés után kaptuk, a másodikat pedig büntetőből!

A fővárosi csapat teljesen megérdemelten nyerte meg az első mérkőzést!

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Nagyon csalódott vagyok az első félidő miatt. Sajnos a játékosoknak több “téttel” bíró mérkőzést kell játszaniuk, hogy már az elejétől magabiztosak legyenek – ezen dolgozunk. Nem fogom a divatos szöveget mondani, hogy a “második félidőből ki lehet indulni”, mert saját magunkat csapnánk be, ha az első félidőt nem vennénk figyelembe. Egy nagyon rossz és egy jó félidőn vagyunk túl, így várjuk a visszavágót. A célunk az, hogy a páros mérkőzés után azt tudjuk mondani, hogy az ország egyik legjobb csapat ellen a négyből három jó félidőt tudtunk játszani!”

Vélemény, hozzászólás?