U12: Újabb futsal fordulón vagyunk túl

U12-es korosztályú csapatunk a második fordulóban lépett pályára a vármegyei U13-as futsal bajnoki sorozatban, amelyen belül Kompolton volt jelenése az együttesnek.

A Hatvan és a Gyöngyös csapatait felülmúltuk, azonban a Mátrai csapata ezúttal szoros küzdelemben győztesen került ki a csatából. Az ellenfelünkre kattintva a mérkőzés jegyzőkönyve érhető el.

A fordulóban Mirkóczki Nimród 6 gólt ért el, aki ezzel vezeti a góllövőlistát!

Káplár Tamás vezetőedző értékelése:
“Kis túlzással az új évet ott kezdtük, ahol az előzőt abbahagytuk. A helyszínt és a programot tekintve mindenképp, hiszen ezúttal is futsalozni mentünk Kompoltra. A játékban viszont nem tudtuk ugyanazt a minőséget hozni, amivel az év végén rukkoltunk elő. Látszott a gyerekeken a hosszabb kihagyás, kevésbé működtek a játékhelyzetek eredményes megoldásai. Mindemellett a második mérkőzésen nyújtott gyengébb teljesítmény ellenére sikerült javítani a játékon, a soron következő ütközetre.”

A csapat legközelebb 2024. január 27-én lép pályára szintén Kompolton.

Vélemény, hozzászólás?