U19: 1 nap, 4 mérkőzés, 4 győzelem

Igencsak mozgalmas napja volt az U19-es korosztályú játékosoknak. A csapat a reggeli órákban a Téli Kupán lépett pályára és 7:3 arányban múlta felül a Tarnamente együttesét!

Az összeállításunk:
Sztrapkovics – Kósa, Tolvaj, Nagy N. – Sráj (Kiss), Derda (Nagy Á.), Mikó, Dorkó (Takács), Fodor (Káli) – Mező, Németh (Ferenc).
Gólszerzők: Mező 3, Káli 2, Mikó, Németh.

Ezt követően, délután Kompolton a futsal vármegyei bajnokságban az Ózd, a Maklár és a Füzesabony csapatai vártak a fiúkra, ahol szintén magabiztosan sikerült hozniuk a meccseket! A részletes jegyzőkönyv ellenfelünk nevére kattintva tekinthető meg!

Gyetván Krisztián vezetőedző:
“Egy igen gyenge első félidő után, sikerült parádés második félidőt produkálni a csapatnak, szebbnél-szebb gólok, támadásvezetések jellemezték a csapatot. Működtek a páros kapcsolatok, kevés érintés sok futás, és végre beleálltunk a párharcokba is. Viszont a három kapott gól előtti játékszituációk megmutatták, hogy vannak hiányosságaink amit a következő mérkőzésig ki kell javítani. A fiúknak pedig hinniük kell magukban. Gratulálok a srácoknak! Ezt követően a futsalban három mérkőzés várt ránk. A fiúk mindhárom mérkőzést magabiztos játékkal nyerték meg, a sikerünket csak Tolvaj Marcell sérülése árnyékolja be, akit sajnos a mentő vitt el a helyszínről fejsérülés miatt. Itt szeretném megköszönni a helyszínen nyújtott segítséget a szülőknek, helyi rendezőknek. Folytatás a jövő héten, ahol a döntőbe jutás a cél! “

Az együttes 2024. február 04-én igyancsak Kompolton fog pályára lépni.

Vélemény, hozzászólás?