LU19 CSODA: MEGNYERTÜK A BAJNOKSÁGOT

Leány U19-es csapatunk a bajnokság utolsó fordulójában, az UTE vendégeként lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Az utolsó hazai, fergeteges hangulatban megvívott mérkőzésen, a Vasas elleni győzelmet követően egyértelmű volt a helyzet: amennyiben nyernek a lányok a fővárosban, megnyerik a bajnokságot.

Az újpestiek remek formában tudták le az idei évet, hiszen a tavaszi tabella alapján a bajnokság legjobb csapatai közé tartoznak és már biztosan megszerezték a negyedik helyet. Csapatunk magához ragadta a kezdeményezést és megpróbálta irányítani a játékot, amelynek eredményeként Jakab Zsófia szerzett vezetést. Néhány perccel később a hazaiak az első végig vitt konktrájukat követően egy remek lövéssel egyenlítettek, de az egri csapat egy percen belül, Bukta Nikolett góljával ismét magához ragadta a vezetést – így egy gólos előnnyel érkezett el a félidő.

A másodi etap legelején a hazaiak ismét egy remek lövéssel egyenlítettek, majd elkezdődött az idegek harca! A hátralévő 40 percben két opció létezett: mezőnyfölényünk góllá érik és bajnokok leszünk vagy a stabil fővárosi csapat egy támadásból megnyeri a meccset és kiveszi kezünkből az aranyat. Végül az utolsó előtti percben, a nagy akarás eredményeként, Jakab Zsófia szerezte meg a vezetést. Izgalom még maradt, hiszen az Újpest az utolsó másodpercekben eljutott az alapvonalunkig és veszélyesen jöttek középre – de a labda elhalt Szerencsi Hanna kezében, amelyet követően a játékvezető lefújta a meccset és a 3:2-es győzelmet követően a lányok elkezdhették az ünneplést.

A legmagasabb korosztályú leány bajnokságok lebonyolításában, a legmagasabb szintet az akadémiai bajnokság jelenti, ami 8 csapatot foglal magában és zárt körű – így oda feljutni vagy nevezni nem lehet…

A további csapatok alkotják az országos részt, amelyet négy csoportba osztottak, ezek egyikét nyerték meg a lányok, olyan csapatokat megelőzve, mint a Vasas, az Újpest, a DVSC vagy éppen a Nyíregyháza. Korábban az országos versenyben az ötödik hely volt a legjobb eredmény, tehát a lányok ezt nem csak megdöntötték, hanem óriási csodaként, az első bajnoki címét is megszerezték a klub U19-es csapatának, az MLSZ bajnokságokban.

A góllövlista dobogóján két egri lány található, hiszen Jaba Zsófia 50 góllal a második, míg Bukta Nikoletta 42 találattal a harmadik helyen áll.

A női szekció a 2023/2024-es bajnoki évadban már a harmadik bajnoki címét szerezte meg.

A BAJNOKCSAPAT TAGJAI
KAPUSOK:
Szerencsi Hanna, Andor Teodóra
MEZŐNYJÁTÉKOSOK:
Varga Janka (csk), Stránszki Alexandra, Bacsó Laura, Pócs Réka, Pifku Vivien, Végh Diána, Polányi Petra, Sasvári Lili, Szabó Kata, Jakab Zsófia, Bukta Nikolett, Bartók Jenni, Nagy Petra, Kóka Bíborka, Czakó Luca, Jakab Rebeka, Bölcsik Boglárka, Kovács Fanni, Pócs Petra, Smuczer Mira, Jakab Emma.
EDZŐ:
Dr. Vitányi László

Dr. Vitányi László vezetőedző értékelés:
“Azt hiszem a csapat kapcsán elfogytak a szavak. Minden átéltek idén, amit át lehet egy csapatnak. Igazi mélységből a valódi magasságokig jutottak el. Mindeközben egy erős egység jött létre, amire bátran lehetett alapozni. A lányok minden kérésemet igyekeztek végrehajtani és örülök, hogy ezek a dolgok sok győzelemben, gólban és végül bajnoki címben csúcsosodtak ki. Erre az eredményre mindenki büszke lehet! Gratulálok mindenkinek és köszönet illet minden szülőt, klubtagot, korábbi edzőt – egy szóval mindenkit, aki csak egy másidpercig is segítette bármelyik lányt!”

Vélemény, hozzászólás?