NB3: Két érkező és újabb felkészülési találkozó

Továbbra is gőzerővel készül felnőtt együttesünk a 2026/2027-es NB3-as bajnoki szezonra. A Sütő Szilárd-Hegedűs Dávid páros által vezetett edzéseken több próbajátékos is megfordul.

A szakemberek nagy energiát fektetnek a játék tökéletesítésébe, többször is napi két edzést vezényelnek.

A távozóink közül eldőlt, hogy Major Ernő Tiszaújvárosban, míg Kispál Tamás Budafokon folytatja karrierjét.

Mindeközben két játékossal megállapodott Céró Bálint sportigazgató. Ennek eredményeképpen Egerben folytatja pályafutását a négyszeres válogatott, Mezőkövesdről érkezik Cseri Tamás. Friss szerzeményünket a 2020-as bajnokságban az első osztály legjobb játékosának választották. A még mindig csak harmincnyolc esztendős játékos több, mint 200 élvonalbeli találkozón lépett pályára.

Szintén klubunkban folytatja a Füzesabonyból érkező Bernáth Ákos. A huszonkét esztendős labdarúgó az elmúlt szezonban minden harmadosztályú találkozón kezdőjátékosként lépett pályára. Korábban a Karcag és a Tiszafüred játékosaként is szerepelt az NB3-ban.

Mindkét új játékosunkat üdvözöljük Egerben és sok sikert kívánunk nekik!

Az együttes holnap második felkészülési találkozóján lép pályára, hiszen 10:00 órától a borsodi első osztályban szereplő Emőd csapatát látjuk vendégül. Ellenfelünk a tavalyi évadban megnyert a bajnokságot és mindösszesen az osztályozón maradt alul.

A találkozót tehát az eredeti tervekkel ellentétben, 2026. július 04-én 10:00 órától rendezik a Szentmarjay Stadionban.

Vélemény, hozzászólás?