NŐI FUTSAL NB2: Győzelem a döntőben – IRÁNY AZ NB1

Női felnőtt futsal csapatunk az NB2 Keleti csoportjának megnyerésével, jogot szerzett arra, hogy részt vegyen az NB2 DÖNTŐ-ben, amelynek győztese feljut a hazai élvonalba. Az Eger futsal csapata még soha nem szerepelhetett az első osztályban. Az utóbbi évek legerősebb NB2-es bajnokságának megnyerését követően, izgatottan utaztunk ellenfelünkhoz, ahol két gólos előnyt sikerült szereznünk. Ennek tudatában fogadtuk az Almásfüzitőt a visszavágón, melyre Tiszafüreden került sor. A részletes jegyzőkönyv ellenfelünkre kattintva érhető el.

Csapatunk legjobbja, az NB2-es gólkirálynő, Pintér Petra eltiltás miatt nem léphetett pályára. A lányok nagyon izgultak, hiszen mégiscsak sporttörténelmet szerettek volna írni. Aztán, amikor kivonultak a csarnokba, akkor rájöttek, hogy egy város van velük. Nagyjából 150 néző fogadta a csapatokat és olyan hangulatot teremtettek, amelyre minden játékos vágyik pályafutása során. Ráadásul csapatunkat a leglelkesebb ovis csajaink kísérték be.

A mérkőzés puhatolózással kezdődött, aztán a hetedik percben Kota Szabina lőtt bombagólt szabadrúgásból, melyet a vendégek nem sokkal később kiegyenlítettek. Azonban egy remek kombináció végén, Jakab Zsófia helyezett higgadtan a kapuba az utolsó percben, így egy gólos előnnyel vonultunk a pihenőre. A második játékrészt egy szemet gyönyörködtető futsal támadással kezdtük, melyből Szivósné Bozsó Renáta növelte az előnyt. Mielőtt megnyugodhattunk volna, a vendégek két perc alatt egyenlítettek. Az egyenlítés utáni percben, Kovács Nelli döntött úgy, hogy megmutatja miért is kell majd a szövetségi kapitánynak egri meccset nézni az NB1-ben: mindenkit kicselezett, aki csak elékerült, az se érdekelte ha egri, az se ha ‘füzitői – majd visszavette a vezetést. Néhány perc múlva egy szögletnél “bambultunk el”, melyet ellenfelünk megbüntetett, ismét egyenlített. Az utolsó 10 percre fordultunk, amikor Jakab Zsófia egy az egyben megverte ellenfelét és a kapuba bombázott. Ettől kezdve pedig a publikum olyan biztatásba kezdett amit ritkán látni, a csapat pedig érezte, hogy most kell megnyomni és futószalagon jöttek is a gólok: két percen belül Kota Szabina kétszer, Kovács Nelli újra és a végén a válogatott formában játszó Végh Kata is betalált, ezáltal öt perccel a vége előtt minden kérdést eldöntöttünk.

A maradék időt igazán kiélvezhették a lányok, hiszen a szurkolók már bajnoki ünneplésbe kezdtek, majd a lefújást követően hosszú percekig közösen ünnepeltek a játékosok a nézőkkel. Folyt a pezsgő, hiszen a lányok a fergeteges szurkolókkal sporttörténelmet írtak: jövőre az élvonalban szerepelnek. Tiszafüred befogadta a csapatot, amit jól jelez, hogy a mérkőzés után a játékosokat és a szurkolókat a “Nopara” látta vendégül.

A bajnoki döntőben nyolc játékos lépett pályára a két mérkőzésen (természetesen a hősok névsora hosszabb), így őket kértük meg egy rövid értékelésre:

SZIVÓSNÉ BOZSÓ RENÁTA (futsal csapatkapitány):
“A visszavágóra a két gólós előnyünk ellenére, feszülten és túl izgultan érkeztünk. A kezdeti kapkodás után a második félidőben már nem hagytunk kérdést ki kerül ki győztesen a párbajból! Köszönjük szurkolóinknak hogy ennyien elutaztak és buzditottak minket!”

BÍRÓ PETRA (nagypálya csapatkapitány):
“Izgatottan vártuk a mérkőzést, hiszen sosem játszottunk még ekkora tétre, viszont mindenki magabiztosan állt a pályára és próbálta a legtöbbet kihozni magából, ami sikerült is. Elengedhetetlen, hogy megemlítsem a szurkolók lelkesítését, úgy éreztem, hogy ez egy plusz löketet adott az egész csapatnak és a megszokottnál is jobban hajtottunk az álmunk eléréséhez. Ez a nap biztosan felejthetetlen lesz számomra.”

KOTA SZABINA:
“A csapat és az én boldogságom is leírhatatlan. Elképesztő futsal szezonunk volt és nagyon jó, hogy így zárult, megérdemelte a csapatunk ezt a nagy arányú győzelmet. Rendkívül boldoggá tett a 3 rúgott gólom, és külön öröm, hogy ezt a szülővárosomban sikerült szereznem, egy ilyen fontos mérkőzésen. Elképesztő hangulat volt, köszönjük minden kilátogató néző szurkolását, biztatását. Felejthetetlen élmény marad számunkra!”

VÉGH KATALIN:
“Először is, a szurkolókat óriási dicséret illeti, mert amilyen hangulatot a csarnokban teremtettek, szerintem minden játékos erről álmodik, hogy egyszer egy ilyen közönség előtt játszon. Egy kiélezett, küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl, ahol az egész csapat együtt küzdött egymásért és végül meg is lett az eredménye!

PINTÉR PETRA (NB2 gólkirálynő, a visszavágón eltiltás miatt nem játszhatott):
“Nagy öröm, hogy sikerült kettős győzelemmel kivívni a feljutást. Hatalmas hangulatot teremtettek a szurkolók, nagy löketet adtak a csapatnak végig, ezért is sajnálom, hogy csak kintről tudtam a lányokat bíztatni segíteni, de maximálisan odatették magukat! Jövőre egy osztállyal feljebb is szeretnénk bizonyítani! Köszönetet szeretnék mondani, Dr. Vitányi Lászlónak is az egész éves munkájáért! Hajrá Eger!”

KOVÁCS NELLI:
“A meccs rendkívül izgalmas volt. Nagyon izgultam, de minden erőmmel azon voltam, hogy a lehető legjobban koncentráljak és teljesítsek, mind magamért, mind a csapatért. Szerencsére a jó hangulatnak, a szurkolótábornak, amely óriási lökést adott számunkra és elsősorban a jó játéknak köszönhetően, magabiztosan nyertünk. Büszke vagyok a csapatomra és az elért eredményre!”

JAKAB ZSÓFIA (az első mérkőzésen nem lépett pályára):
“Igazi diadalmenet volt, Egerért küzdöttünk szívvel-lélekkel. Egy hihetetlen izgalmas mérkőzésen vagyunk túl, ami egy örök élmény marad mindannyiunk számára. A szurkolótábor remek hangulatot teremtett és nagyban hozzájárult a győzelmünkhöz, ezúttal is szeretném ezt megköszönni. Hello NB1!”

ANDOR TEODÓRA:
“A hangulat és a meccs is fantasztikus volt. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy sikerült nyernünk. Megérdemelt győzelem volt, teljes mértékben.”

A bajnoki címért járó díjátadó már megtörtént, a lányok átvették a megérdemelt érmeket és a bajnoki serleget:

 

Vélemény, hozzászólás?