NŐI FUTSAL NB1: Pont nélkül maradtunk

Női futsal élvonalbeli együttesünk a bajnokság negyedik fordulójában a DEAC gárdáját látta vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

Nem ígérkezett könnyűnek a találkozó és nemcsak a rossz rajtunk miatt – hanem ellenfelünk helyzete miatt sem. A bajnoki-, és kupacímvédő válogatottak sorával látogatott el hozzánk, ráadásul a nyári átigazolási szezonban egyértelműen a debreceniek erősítettek a legjobban, így a bajnoki cím legfőbb várományosai.

Ennek ellenére rengeteg néző látogatott ki a találkozóra és egy más jellegű Egert láthattak. A tavalyi keretünk túlnyomótöbbsége a nagypályás élvonalbeli szereplése miatt nem léphet pályára és a rajtunk nem sikerült túl jól, ezért az érdeklődők már most is öt új játékost láthattak a keretben. Sajnos nem láthatták viszont Kovács Nellit és Novák Zsófiát, akik a mérkőzés napján lettek maródiak betegség miatt.

A vendégek egy átlövéssel szerezték meg a vezetést, melyet sikerült egalizálnunk, azonban a félidő utolsó három percében több figyelmetlenségből négy gólt kaptunk – hogy csak egyet emeljünk ki, egri oldalberúgásból szereztek gólt a debreceniek-, amivel jelentős előnyre tettek szert a hajduságiak. A második félidő hasonló mederben zajlott, csak ezúttal nem produkáltunk ekkora kihagyást, így szorosra sikerült eredményben is ez a játékrész.

A csapatban folyamatban lévő átalakulás bizakodásra adhat okot, még ha most pont nélkül is maradtunk.

Érdekesség, hogy kedden, azaz 2026. szeptember 22-én 15:00 órától mostani ellenfelünk vezetőedzője, a női futsal legsikeresebb szakembere fog előadást tartani Egerben – amelyre még várjuk az érdeklődőket.

Vitányi László vezetőedző értékelése:
” Nehéz találkozóra számítottunk – és az is lett. Néhány éve terveztük el az egri női futsalt, nyáron teljesen át kellett alakítanunk, ami rosszul sült el, ezért egy hete a folyamatos átalakítás zajlik ismét. Láthattunk biztató jeleket, igyekszünk szervezettebb keretbe helyezni a játékunkat, ez most még ennyire volt elég. Fiatal csapatunk fejlődésre kész és biztos vagyok benne, hogy újra abban a pozícióban leszünk, mint egy évvel ezelőtt – mert a klubunk nem arról híres, hogy feladja.”

A csapat legközelebb 2026. szeptember 27-én 15:00 órától a TFSE otthonában lép pályára, amely az elmúlt évtized második legerősebb női futsal felnőtt csapatának számít – így ismét jelentős erőpróba előtt állnak a lányok.

Vélemény, hozzászólás?