NB3: Három pont Salgótarjánból

NB3-as labdarúgó csapatunk a nógrád vármegyei, Salgótarjáni BTC vendége volt a mögöttünk hagyott hétvégén. A részletes jegyzőkönyv ellenfelünkre kattintva érhető el.
Két nagy múltú egyesület esett egymásnak a Szojka Ferenc Stadionban.
Az első félidő zárásaként Tóth Levente Milán góljával szereztük meg a vezetést, így az előny birtokában vonulhattunk az öltözőbe. A játékosnak ez volt az idei ötödik gólja, amellyel a góllövőlista élmezőnyében található.
A második félidőben Filkor Benjamin révén büntetőből egyenlítettek a hazaiak, azonban a végső szó a miénk volt, hiszen a csereként beállt Gíber Attila érkezett a lefújás előtt és találatával elhoztuk mindhárom pontot.
A mérkőzésről készült videós összefoglaló IDE kattintva tekinthető meg.
Csapatunk győzelmével hét fordulót követően a negyedik helyen található.
Simon Antal vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Fordulatos mérkőzésen, jó csapat otthonából sikerült elhozni a három pontot.”
Az együttes legközelebb 2024. szeptember 14-én 15:00 órakor a másodosztályú Soroksár csapatát látja vendégül a MOL Magyar Kupában.