U8: Második hely Heréden

U8-as korosztályú együttesünk Herédre utazott, ahol a Vakáció Tornán vett részt a Kistigrisek Focisuli szervezésében.

A “B” jelű csoportban a Pásztó, a Ferencváros és a Hatvan került mellénk, ahonnan az elődöntőbe, majd onnan a fináléba jutottunk be.

Az aranyért zajló csatát végül a Ferencváros nyerte meg, így másodikként tértünk haza.

A torna legjobb támadójátékosa, játékosunk, Veres Bálint lett.

Szabó Márió edző értékelése:
“Jó pálya és nagy hőség fogadott bennünket. Másodikként sikerült tovább jutni az FTC mögött. Az elődöntőben a Debreceni Olasz focisuli várt ránk, a tornán a legjobb játékot nyújtva nyertük meg a mérkőzést. A döntőben újfent megmérkőztünk a Fradival. El kell ismerni, hogy előttünk járnak és megérdemelten nyerték meg a finálét és a tornát. Büszke vagyok a gyerekekre, sok minden visszaköszönt az edzésen tanultakból. A nagy meleg ellenére nagyot küzdöttek. Úgy érzem kimaxoltuk, amit tudtunk ezen kupán.”

Vélemény, hozzászólás?