LU16: Horvátországi sikeres vizit

LU16-os korosztályú csapatunk Horvátországban utazott, ahol a Crikvencia Cup elnevezésű nemzetközi tornán lépett pályára.

A csajok a bajnokság megnyerését követően vágtak neki az eseménynek, ahol végül ezüstérmet szereztek.

A kupáról a csapat vezetőedzője számolt be részletesen.

Szívósné Bozsó Renáta vezetőedző beszámolója:
Amikor beneveztünk a tornára még nem tudtuk hogy aranyéremmel zárul számunkra a bajnokság, így egy “jutalomút” volt a Crikvenica cup számunkra. Erős mezőnyre számítottunk, azt gondoltuk, hogy a lányokat megméretjük külföldi csapatok ellen.

Már az első csoportmeccsen éreztük hogy lengyel ellenfeleink fizikálisan, sebességben előrébb járnak. Ez vonatkozott az összes csapatra a korosztályunkban. Ahogy fejelnek például, az felnőtt szinten is kimagasló. Azonban, ami a három napunkat végig jellemezte, hogy az egymásért való küzdelem, a csapategység nagyon jól működik.

Sikerült egy gólos hátrányból megnyerni a mérkőzésünket Csengeri Lili két találatával. Következett a Szlovénia egyik legjobb U15-ös leánycsapata a ZNK-Aluminij, ahol 2-0-ás vereséget szenvedtünk. A harmadik ellenfelünk egy horvát csapat volt, Csengeri Lili gólja a továbbjutásunkat bebiztosította.

Vasárnapra maradtak az elődöntők, ahol a ZNK-Radlje volt az ellenfelünk. Ezen a meccsen amit a lányok megtettek, küzdöttek, hajtottak azt öröm volt nézni! Csirmaz Dorina góljára nem érkezett válasz, így a döntőbe kerültünk, ahol ismét a ZNK-Aluminij csapata várt ránk. Ekkor már mi hatalmas büszkeséggel mondtuk a lányoknak hogy ez az eredmény várakozásainkat felülmúlta. Tehát élvezzék, játszanak, legyenek felszabadultak. Az egy gólos vereségünkkel ezüstérmet szereztünk, de nekünk ez most szebben csillogott mint az arany!

Tartalmas öt napot töltöttünk együtt, jutott idő strandolásra, sétákra, ismerkedésre, azt gondolom mindannyiunknak ez egy örök emlék lesz. Külön öröm volt hogy a torna “Dream Team” csapatába, két játékosunk is bekerült Beksi Dalma és Csengeri Lili személyében. Köszönjük a klub és a szülők támogatását!

Vélemény, hozzászólás?