NB3: Vereség Tarpán
NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság huszonhatodik fordulójában a Tarpa otthonában lépett pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Az első félidőben sikerült magunkhoz ragadni a mérkőzés irányítását, kontrolláltuk a derbit, a hazaiaknak nem akadt igazán nagy helyzete – de sajnos mi sem tudtuk az előnyt magunkhoz ragadni. Egy beívelést követően ráadásul kapusunk, Bukrán Erik megsérült, így a szünetben nemcsak a taktikát kellett pontosítani, hanem kapust is váltottunk, így a fiatal Racsek Zoltán kapott szerepet a második játékrészben.
Mindezek ellenére egy szélről érkező beadást követően megszerezték a hazaiak a vezetést, amelyre Simon Antal hármas cserével reagált, azonban még mielőtt az új hadrendben felállhattunk volna, a tarpaiak a második találatukat is megszerezték, amelyből már nem tudtunk felállni, így pont nélkül tértünk haza.
A góllövőlistán Boros Gábor továbbra is az előkelő ötödik helyet foglalja el.
A mérkőzés videós összefoglalója IDE kattintva érhető el (hamarosan).

Simon Antal vezetőedző értékelése (heol.hu):
“Az első félidőben volt esélyünk, ott nekünk akadtak inkább nagyobb lehetőségeink, de nem tudtunk betalálni. Aztán a szünet előtt Bukrán Erik szerencsétlen módon megsérült, így a második félidere kapust kellett cserélni. Ami még nem azt jelenti, hogy mondjuk ki kell kapni, de elég gyorsan kaptunk beívelős gólt, amire már nem tudtunk reagálni. “
A csapat legközelebb 2026. május 03-án 17:00 órától a Sényő együttesét látja vendégül.

