U15: Szenzációs eredmény a listavezető ellen
U15-ös korosztályú csapatunk a Regionális Kiemelt bajnokság huszonegyedik fordulójában a Gödöllő együttesét láttuk vendégül. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Ha azt mondjuk egyáltalán nem néztünk könnyű mérkőzés elé – akkor finoman fogalmaztunk. A gödöllői csapat az egri derbi előtt mind a húsz (!!!) mérkőzését megnyerte, 15 pontos előnnyel vezette a bajnokságot és mindösszesen 13 gólt kapott. Az ősszel idegenben tíz góllal múltak felül minket.
Ezen a találkozón azonban más Egerrel találkozott a bajnoki címet már akár nálunk bebiztosítható ellenfelünk. Végig szervezetten, masszívan játszottunk és emellett többször is sikerült lehetőségeket kialakítani az ellenfél kapuja előtt.
Egy lüktető, izgalmas derbin végül a kilátogató nézők gólt nem láthattak, de nagy munkát végző csapatokat, játékosokat igen.
A gól nélküli döntetlen azt jelenti, hogy csapatunk a bajnokságban elsőként érte el azt a bravúrt, hogy pontot raboljon a Gödöllőtől. Csóka Péter továbbra is harmadik a góllövőlistán.

Debreczeni Dávid vezetőedző értékelése:
“A hétvégén az eddig hibátlan mérleggel rendelkező Gödöllő ellen léptünk pályára, ami komoly erőfelmérőnek ígérkezett. Örömteli volt látni, hogy végre szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk, és a játékosok részéről is megvolt az a futómennyiség, amit korábban hiányoltam. Emellett több kiváló egyéni teljesítmény is hozzájárult a csapat játékához, ami szintén kulcsfontosságú volt. Annak pedig kifejezetten örültem, hogy nem csak a védekezésről szólt a mérkőzés, rengeteg szép akciót vezettünk, amiből akár a győztes gólt is megszerezhettük volna. Pontosan ezt vártam a csapattól az elmúlt mérkőzéseken is, ezért bízom benne, hogy ezt a hozzáállást és teljesítményt sikerül állandósítani, és a következő meccseken is hasonló szinten tudunk futballozni.”
A csapat legközelebb 2026. május 02-án 12:00 órától a Hódmezővásárhely vendégeként lép pályára.

