U8: Gödöllőn léptünk pályára

U8-as korosztályú csapatunk a hónap első hétvégéjén Gödöllőre utazott, ahol a Juniális Kupán vett részt.

A 4+1-es felállásban zajló eseményre hét csapat nevezett. A résztvevő együtteseknek köszönhetően egy jó színvonalú tornán tudtunk részt venni. Végig izgalmas, kiélezett csatákat vívtunk.

Két győzelemmel kezdtük a rendezvényt, azonban ezt követően nem tudtuk tartani ezt a formát, végül a Vasas, Újpest, Ferencváros trió mögött a negyedik helyen végeztünk.

Rózsa Bence hat gólt szerzett, amivel a torna harmadik legjobb góllövője lett.

Az esemény teljes eredménysora IDE kattintva érhető el.

Németh Kristóf edző értékelése:
“A szervezők nem szedték külön csoportokra a jelenlévőket, hanem mindenki játszott mindenki ellen. A gyerekek nagy lelkesedéssel fociztak az egész tornán. Remek lövéseket, cseleket alkalmaztak. Igyekeztünk a támadásainkat kapura lövéssel befejezni. Ehhez párosult a remek védekezés és kapusteljesítmény. Látszott rajtuk, hogy élvezik a focit. Folyamatosan bíztatták egymást, gólok után közösen ünnepteltek. A csapat a tornán a negyedik helyet szerezte meg, amihez itt is szeretnék gratulálni a srácoknak.”

Vélemény, hozzászólás?