NB3: A harmadik bajnokinkat is megnyertük
NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság második fordulójából elhalasztott mérkőzésen a Tiszafüred csapatát fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
A vendégek az elmúlt szezonban a közvetlen élmezőnyhöz tartoztak, idén azonban rosszul rajtoltak, hiszen két alkalommal is vereséget szenvedtek. Ettől függetlenül és pontosan ezért is rendkívül nehéz találkozóra számíthattunk, hiszen a sárga-kékek elszántan érkeztek Egerbe.
Szép számú közönség mellett az Agria Korps ismét megmutatta, hogy az osztály legjobb szurkolótábora.
Jól álltunk bele a találkozó, remekül kezdtünk, több kapura veszélyes támadásunk és lövésünk is volt, de a ‘fürediek előtt is adódott lehetőség. A félidő utolsó tíz percére fordulva aztán László Soma találatával megszereztük a vezetést, amelyet nem csak a szünetig, hanem a találkozó végéig sikerült megőriznünk, így a harmadik meccsünket is megnyertük a bajnokságban.
Három találkozó után csak mi és a DEAC volt képes kilenc pontot is begyűjteni, így elmondhatjuk, hogy remekül sikerült a rajt.
A találkozót Sütő Szilárd vezetőedző mellett játékosunk Bernáth Ákos és a vendéges trénere, Dorcsák Zoltán is értékelte. A videós értékelések a személy nevére kattintva érhetőek el
A csapat legközelebb 2026. augusztus 15-én 11:00 órától fogadja a Nyíregyháza II. csapatát – a belépés továbbra díjtalan lesz.
